2p

A Piac & Profit azok között a cégek között tallózott, akik úgy tűnik, nyertesei a válságnak.Voltak iparágak, amelyeket a koronavírus-járvány nem érintett közvetlenül, ám ezek is szembesültek kihívásokkal. Bár a megváltozott helyzet többek számára kínál új lehetőségeket, ezeket nem mindenki tudja kihasználni.

Még azok a szektorok sem tudták rutinból hozni az elmúlt hónapokat, ahol nem jött összeomlás. Ahogy náluk, úgy a járvány által erősebben sújtott iparágakban is kulcsfontosságú, hogy a tulajdonosok és a menedzsment hogyan reagált a járvány miatt bekövetkező új helyzetre. Az ugyanis a fenyegetések és a problémák ellenére is új lehetőségeket nyitott sok cég számár. Amelyek ezekkel tudnak élni, akár jól is kijöhetnek a válságból, hiszen növelhetik a hatékonyságukat és a korábbinál nagyobb szeletet hasíthatnak ki a piacból.

A hatékonyság növelésére mond egy elsőre talán meglepő példát Essősy Zsombor, a MAPI-csoport vezérigazgatója. A szakember ügyfelei körében, illetve a Magyarok a piacon klub keretében számos olyan vállalkozással találkozott, amely azáltal tudta a működését javítani, hogy a leggyengébben teljesítő kollégáktól „végre meg tudtak szabadulni”. A korábbi magas megrendelésállomány és munkaerőhiányos állapotban ugyanis sokan nem merték elbocsátani azokat sem, akik bomlasztották a kollektívát vagy egyszerűen magas selejtaránnyal dolgoztak. Most viszont meghozták a döntést és ennek köszönhetően 10–15 százalékos javulást tudtak elérni. Igaz, ebben valószínűleg annak is lehet szerepe, hogy a megváltozott munkaerőpiaci helyzet hatására sok munkavállaló nagyobb elánnal és odafigyeléssel végzi a munkáját. Essősy Zsombor szerint a legversenyképesebb vállalatok ezt most további fejlesztésekkel is fokozzák: az ipari cégek például robotizálnak.

Összességében tehát makroszinten pozitív folyamatok indultak el a magyar gazdaságban. A vezérigazgató példákat is említ, amelyeket megismerhet a Piac & Profit júniusi számából.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!