Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
MTI

Kizárólag nőkből áll majd Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kommunikációs csapata, amelynek tagjait a politikus helyi idő szerint vasárnap kiadott közleménye ismertette.

A közlemény szerint a Fehér Ház kommunikációs igazgatója Kate Bedingfield lesz, az elnöki hivatal szóvivője pedig Jen Psaki. Bedingfield korábban az elnökjelölt kommunikációs tanácsadója volt, Psaki pedig Barack Obama elnöksége idején 2013 és 2015 közt a külügyminisztérium, 2009-ben pedig a Fehér Ház szóvivői tisztségét töltötte be.  

A csapat összesen hét nőből áll, közülük többen afroamerikaiak. Ellentétben más posztokkal, a kommunikációs csapat tagjainak a névsorát a Szenátusnak nem kell jóváhagynia.

Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje integet beszéde után a Delaware állambeli Wilmingtonban az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választások éjszakáján 2020. november 3-án. (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)
Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje integet beszéde után a Delaware állambeli Wilmingtonban az amerikai elnök-, valamint képviselőházi és részleges szenátusi választások éjszakáján 2020. november 3-án. (Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Noha az elnökjelölt a héten személyesen is bemutatta kormányának több, kulcsfontosságú tagját, egyebek közt a külügyminisztérium és a belbiztonsági tárca várományosait is, Donald Trump amerikai elnök egyelőre továbbra is vitatja a novemberi elnökválasztás eredményét.

Trump a november 3-i választás után vasárnap adott először élő televíziós interjút. Az elnök a Fox Business News-nak telefonon azt mondta, választási csalás történt.

Pénteken Trump már egy hálaadás napja alkalmából rendezett videokonferencián leszögezte: tömeges csalás volt a választásokon, de ha az elektori testület Joe Biden demokrata párti jelöltet választja, akkor ő átadja a Fehér Házat. Mindazonáltal hozzátette, hogy több tagállamban egy sor kereset nyomán per zajlik, így "még sok minden fog történni január 20-áig", azaz az elnöki beiktatás napjáig.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.