Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Mester Nándor Mester Nándor

Kétórás csörte volt csütörtökön délután a Fővárosi Önkormányzat és a kormány között a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülésén. A Lánchídhoz megadja a kabinet a korábban megígért 6 milliárd forintot és kisebb egyéb beruházásokat átvállal, de a nagyságrendekkel nagyobb pénzösszegekhez nem engedi hozzájutni a városvezetést.

A kis ügyekben volt haladás, de a Főváros számára fontos nagy összegű pénzügyi javaslatokat visszadobta a kabinet – summázta a testület ülése után kialakult helyzetet Kis Ambrus főpolgármester-helyettes az esti sajtótájékoztatón. Előzőleg Fürjes Balázs államtitkár ismertette, hogy a kormány a Biodóm befejezését, a budai fonódó villamos bővítését és a Gellérthegyi sikló kivitelezését átvállalja és elvégzi a pesti rakpart megújítását is, amint véglegesek lesznek a tervek. Ezen felül odaadja azt a 6 milliárd forintot, amit korábban ígért a Lánchíd felújítására.

A jóságosnak és békülékenynek tűnő államtitkár viszont nem mulasztotta el többször is „Karácsony-adónak” nevezni azt a fővárosi javaslatot, miszerint a járvány miatt minimális (0,5 százalékos) szektorális terhet kellene kiróni a fővárosi nagyvállalatokra. Ezt mereven elutasította, akárcsak azt, hogy csökkentse a kormányzat a járvány miatt kivetett szolidarítási adót. Gyakorlatilag hallani sem akart arról, hogy a főváros 70 milliárd eurós hitelt vegyen fel az EIB-től (itt Kis Ambrus közbeszólt és utalt arra, hogy Karácsony Gergely elődjének ugyanezt megengedték). Ezen felül pedig szintén nem fogadta el a kormány azt, hogy folyósítson 55 milliárd forintot a kisebb, fent említett beruházásokra, ehelyett átvállalta azokat.

A főpolgármester-helyettes – érzékeltetve a tárgyalások feszült légkörét – közölte: ki kell mondani, hogy a nagy dolgokban nem született megállapodás, sőt a sok szigorítás (Kata, banki különadó, Budapest-adó) súlyos helyzetbe hozta az önkormányzatot. Tehát nem lesz kisebb a fővárosra terhelt szolidarítási adó, nem vetheti ki a Főváros a járványadót, nem vehet fel hitelt és extra támogatást sem kap a kormánytól a kisebb beruházásokra.

„A közös szekeret egy picit sem sikerült előre vinni. Nekünk nem fejlesztésekre, hanem működésre kell most a pénz, mert a kormány 150 milliárd forintos lyukat ütött a fővárosi költségvetésen azzal, hogy a válság és a járvány közepette még elvont rengeteg forrást és nem támogatja a védekezésre fordított erőfeszítéseinket.”- mondta a politikus.

Fürjes Balázs gyorsan reagált és azt mondta: „Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli”.

A tájékoztatón kiderült továbbá, hogy nem épül meg a Liget projekt részeként a kormány által erőltetett Nemzeti Galéria, a színház és az Innováció Háza. Viszont mégis megépül a Hermina garázs a Városligetnél, noha erről előzőleg lemondott a kormány. A főváros átadja a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekapcsolásáról és a pesti rakpart átalakításáról készült előzetes terveket és a kormány beleegyezett, hogy a főváros véleményezhesse a rozsdaövezeti terveket. Egyeztetés lesz az EU következő tervezési ciklusában megvalósítandó fővárosi fejlesztésekről is.

Az államtitkár már a tanács ülése előtti sajtóértekezleten bírálta a fővárosi vezetést, mondván nem talál megfelelő kivitelezőt a Lánchíd felújítására. Ezzel összefüggésben viszont emlékeztetni kell, hogy ezt még nem is tehette meg, hiszen folyik a közbeszerzési eljárás, négy érvényes pályázat érkezett erre a munkára.

A kormány azt is garantálja a fővárosnak, hogy az átvállalt fejlesztéseket kizárólag közösen készített, a főváros által jóváhagyott tervek alapján valósítja meg - ígérte meg Fürjes Balázs.

Az államtitkár úgy fogalmazott, javaslatuk lényege "a fővárosi önkormányzat tehermentesítése, a fővárosi önkormányzat bizonyos kiadásának kormányzati átvállalása, a főváros támogatása és a fővárosi költségvetési helyzet könnyítése. Mindezek által a városvezetés költségvetési mozgásterének növelése. A "Karácsony-adó" bevezetésével egy gazdaságilag nehéz időszakban indokolatlanul megnőnének a budapesti vállalkozások adóterhei, ami tovább fokozná a gazdasági visszaesést, továbbá a fővárosi javaslatok elfogadásával újra eladósodna Budapest és tovább nőne az államadósság" - jelentette ki Fürjes Balázs.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.