4p

Az eredeti elképzelések szerint már 2019 tavaszán megnyitotta volna kapuit a kisvárdai mozipark, a Cinemaqua. A belépőket nem adják olcsón, egy kétgyermekes család akár 25 ezer forintot is fizethet, hogy átlépjen a kapun.

Nagy nap lesz pénteken Kisvárdán, hiszen újabb látványossággal bővül a formálódó szórakoztatónegyed. Kinyit a számos díszletet felvonultató és többféle látványossággal szolgáló mozipark. Mint arról bő két és fél évvel ezelőtt elsőként számolt be lapunk, a Universal Studios élményparkja megihlette a Seszták Miklós hátországaként elhíresült kisvárost és megtervezte a saját gigantikus moziparkját. Az akkori tervek szerint több különböző világot ötvöz és fog egybe majd a park, így lényegében minden korosztályú és érdeklődésű látogató megtalálhatja a kedvére való szórakozási formát.

A Cinemaquát eredetileg 2019 tavaszán kellett volna átadni, ám két alkalommal is módosítani kellett a határidőn. Ennek oka az volt, hogy bizonyos díszletek és élményelemek megvalósítására zárt, fedett építési helyszínre volt szükség. Emiatt először 2019. június végére tolták ki az átadási határidőt, ám ezt sem sikerült tartani, hiszen csak az átadás előtt nem sokkal kezdték el intézni az engedélyeket a hatóságoknál.

Látványterv a Cinemaqua főépületéről
Látványterv a Cinemaqua főépületéről

A projekt másfél éves csúszása után pénteken délelőtt 10 órakor megnyithat a mozipark. Ezt a város honlapján és a park Facebook-oldalán is beharangozták, igaz, saját weblapja még nincs a Cinemaquának. A város oldalán közzétett tájékoztató szerint az eredeti elképzelésekhez képest rengeteget változott a koncepció. Miközben a közbeszerzés kiírásakor még fixnek tűnő látványelemekkel kalkuláltak, mostanra évente változó tematikával terveznek újabb és újabb látogatókat becsábítani a létesítménybe. Mint írják:

"A tervek szerint minden év attrakcióit valamilyen tematika fogja jellemezni. Idén a fő téma Amerika - az első amerikai telepes falutól Hollywood filmes térhódításáig. Ennek jegyében kezdheti meg utazását a látogató, ebben a különleges világban. Bátran mondhatjuk, hogy a Cinemaqua parkjában sétálni igazi időutazás."

Fotó: Kiss Róbert Richárd
Fotó: Kiss Róbert Richárd

A teljesség igénye nélkül látható lesz

  • a New York-i szabadságszobor mása,
  • egy 1614.es amerikai telepesfalu,
  • "Jamestown a Pocahontas-rajongók kedvelt helye lesz",
  • vadnyugati pályaudvaron pisztolydörrenések sorozata figyelmezteti a látogatókat arra, hogy figyeljenek minden lépésükre,
  • lesz Honvédsuli-sziget katonai sátrakkal a gyerekeknek,  
  • kalandhajó, mutatványosok utcája,
  • VR-szoba (virtuális valóság),
  • és az Elveszett világ, ahol a dinók korát ismerhetik meg a látogatók.

Az eredeti elképzelésekben szereplő, nagy visszhangot keltő látvány-szegénynegyedről egyelőre nincs nyilvánosan elérhető információ, így tekintve, hogy több új elem is bekerült a parkba, elképzelhető, hogy ez végül kikerült.

Bár az eredeti tervek között nem szerepelt a közbeszerzési kiírás alapján, végül a látványosságok közé kerültek a tiszaderzsi, 2018-ban bezárt D-Rex Dinópark őshüllői is, melyek a bezárás óta a falu határában árválkodtak.

Fotó: Kiss Róbert Richárd
Fotó: Kiss Róbert Richárd

A tájékoztatás szerint a park szeptember elejéig mindennap nyitva lesz, utána már csak hétvégenként várja a látogatókat Halloween napjáig. És hogy mennyibe kerülnek a belépők? Nem adják olcsón a bejutást, derül ki a Cinemaqua Facebook-oldalán megosztott táblázatból.

Egy kisvárdai felnőtt 5900, egy nem helyi felnőtt pedig 6900 forintért juthat be a moziparkba. Egy helyi gyerek belépőjéért 4900, más esetben 6200 forintot kell fizetni.

 

Külön kialakítottak egy családi belépőt is a moziparknál. Két helyi felnőtt két gyerekkel 19 900 forintért mehet be a parkba, amivel egyébként 1700 forintot spórolnak, mivel ha külön-külön vennék megy a jegyeket, akkor 21 600 forintot kellene fizetniük. Ha nem kisvárdai kétgyermekes család keresné fel a látványosságot, akkor 24 900 forintba kerül a családi belépő, amivel még kevesebbet, csupán 1300 forintot tudnak megspórolni.

 

És ezek a jelek szerint nyitási akcióval csökkentett árak. A bejegyzés tanúsága szerint a nyitási akció keretében 9900 forint helyett kerül 6900 forintba a jegy. Ez egy nem kisvárdai felnőtt belépőjét takarja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!