2p

Az összlakosságot tekintve a halálos áldozatok számában az első helyre kerültek a világon.

Ausztria és Lengyelország felajánlotta Szlovákiának segítségét a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, és Magyarország is kész segíteni - közölte Martin Klus, a szlovák külügyminisztérium államtitkára a Twitteren. Az Igor Matovic vezette szlovák kormány szerdán aktiválta az EU civil védelmi rendszerét, és a koronavírus-járvány leküzdése érdekében segítséget, egészségügyi személyzetet kért a többi európai uniós országtól. A kormány szerint mihamarabb tíz orvosra és 25 nővérre lenne szüksége Szlovákiának.

"Sajnos a koronavírus új mutációi gyorsabban terjednek, és a fertőzöttek számának növekedéséhez, valamint a már úgyis rendkívül leterhelt kórházakra nehezedő nyomás erősödéséhez vezetnek. Ezért feltétlenül szükségünk van elsősorban az egészségügyi személyzet segítségére" - olvasható a szlovák külügyminiszter-helyettes bejegyzésében.

Martin Klus szerint Ausztria katonai egészségügyi személyzetet, Lengyelország pedig 200 ágyat ajánlott fel kórházai intenzív osztályain. A magyar fél felajánlását Klus nem részletezte. Magyarország már korábban több esetben is segített Szlovákiának a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. A múlt héten például tíz darab lélegeztetőgépet küldött a magyar kormány a Galántán lévő Szent Lukács Kórháznak.

Illusztráció (Fotó: Pixabay)
Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Szlovákia jelenleg a koronavírus-járvány rendkívül erős második hullámával szembesül, s az összlakosságra számított halálos áldozatok számában az első helyre került a világon. A kórházak egyre inkább súlyos orvos- és nővérhiánnyal küzdenek.

Egy nap alatt közel 5 ezer új fertőzött 

Szerdán Szlovákiában mintegy 4800 új fertőződést mutattak ki a PCR-, illetve antigéntesztekkel elvégzett szűrések. A járvány halálos áldozatainak száma 103-al 6271-re emelkedett - derül ki a kormány weboldalán közölt hivatalos kimutatásból. A kórházakban kezelt betegek száma 3900 körüli, közülük több száz állapota súlyos, 328 személy lélegeztetőgépre szorul.

Folytatódik az oltás is, eddig több mint 251 ezer ember kapta meg a vakcinát, mintegy 81 ezren már a második adagot is. Szlovákia mérlegeli, hogy tárgyalásokat kezd a Szputynik V koronavírus elleni orosz vakcina vásárlásáról, bár még nem regisztrálta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). Erről várhatóan a csütörtöki kormányülésen születik döntés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!