3p

Lehet, hogy Orbán Viktor hiába reméli, hogy az év végéig nyélbe tudja ütni a megállapodást a befagyott eurómilliárdokról az EU-val.

A tét 4,64 milliárd euró a járvány által megtépázott gazdaság helyreállítására, illetve bizonytalan annak a 24,3 milliárdnak a sorsa is, amelyet a szervezet hosszú távú költségvetéséből a magyar infrastruktúra fejlesztésére fordítanának.

Az ok: az Európai Bizottság aggódik, mivel a Fidesz foglyul ejtette az állam intézményeit, és ott van még a korrupció is - írja a The Guardian az EU és Magyarország kapcsolatát kimerítően leíró cikkben.

Eurómilliárdoktól eshetünk el. Fotó: Depositphotos
Eurómilliárdoktól eshetünk el. Fotó: Depositphotos

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, úgy nyilatkozott a lapnak, hogy szerinte össze lehet hozni az egyezséget. Ám ennek az a feltétele, hogy lezáruljon a jogállami eljárás. A magyar félnek még nem egészen két hete van, hogy megválaszolja azt a hosszú-hosszú levelet, amelyben a közösség végrehajtó testülete a kifogásait sorolta fel. Ha a reakció nem megfelelő, akkor ellenlépések következnek a jogállam helyreállítására – ez is benne van az üzenetben.

Az egyik ilyen nagy gond, hogy Orbán barátai és családtagjai a hírek szerint jól megszedték magukat az uniós támogatásokon. Továbbá meggyengültek a fékek és ellensúlyok, valamint a független sajtó - emlékeztet a Guardian cikke.

Navracsics küldetését beárnyékolja, hogy a miniszterelnök folyamatosan támadja az EU szankció politikáját és bujtogató beszédeket tart, ideértve azt, ami Tusványoson hangzott el a fajok keveredésének nem kívánatos voltáról. Magas rangú brüsszeli politikusok úgy gondolják, hogy Orbánnak nagyon kell a pénz, a vágtató infláció, a forint árfolyamának zuhanása és a súlyos visszaesés veszélye folytán. A romló gazdasági helyzet már arra kényszerítette a kormányt, hogy eltörölje az energia hatósági árát és gyakorlatilag kivezesse a katát.

Elemzők szerint a törékeny magyar gazdaságra nehezedő nyomás egyik oka az, hogy várat magára a kompromisszum, amibe belejátszik, hogy uniós illetékesek szerint most meg lehet fogni Orbánt, rá lehet venni a reformokra. Ugyanakkor a pávatánc miatt nem bíznak benne. Egy tisztségviselő kifejtette: jó egy évtizede az megy, hogy a magyar vezetés ígérget, sőt van, amit meg is változtat, de a végén visszajön a hátsó ajtón keresztül. Soha semmit sem sikerült hiánytalanul rendezni.

A Bizottság kardinális követelése, hogy új intézmény felügyeljen az uniós források felhasználására. Továbbá, hogy a bűnüldözés kapjon erősebb felhatalmazást a korrupció ellen, illetve, hogy a civil szervezetek az eddiginél jobban a hatalom körmére nézhessenek. Navracsics ez ügyben csupán annyit közölt, hogy intézményi változások zajlanak, így módosulnak a közbeszerzés szabályai is. Szerinte semmi ok a gyanakvásra, egyébként pedig ő maga személyes garanciákat ad.

Aligha valószínű, hogy ennyi elhessegeti a brüsszeli, illetve strasbourgi aggodalmakat. Daniel Freund, az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának német zöld tagja úgy fogalmazott a lapnak:

félő, hogy az EU már megint csapdába lép. És Orbán ezúttal is túljár az Unió eszén, mivel csak látszatra enged, ám valójában újabb trükköt dob be.

Freund szerint ősszel semmiképpen sem szabad jóváhagyni a magyar tervet az újjáépítési alap elköltésére, mert 12 év után több időt kell hagyni a jogállami bajok orvoslására.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!