2p

Hogyan élhetik túl a cégek a mostani válságot, mit tett jól, mit rontott el a kormány a válságkezelés során? A VOSZ korábbi főtitkárát kérdezzük az élő interaktív műsorunkban, május 13-án 15:30-tól.

Havi rendszerességgel jelentkező Klubrendezvényünk májusi vendége Dávid Ferenc lesz, az élő adás május 13-án 15:30-kor indul. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) korábbi főtitkárával, gazdasági szakemberrel - aki az elmúlt időben politikai vizekre evezett, a DK gazdasági szakértője lett - a járványügyi intézkedésekről, a kormányzati gazdaságmentő lépésekről fogunk beszélgetni a zoom-on közvetített, élő, interaktív műsorban.

Dávid Ferenc lesz a vendégünk május 13-án
Dávid Ferenc lesz a vendégünk május 13-án

Dávid Ferencet tehát a járvány sújtotta magyar gazdaság túlélőképességéről, a kilátásokról fogjuk kérdezni, remélhetőleg előfizető nézőink társaságában, akik szintén bombázhatják kérdéseikkel beszélgető partnerünket.

Ezekben a napokban, hetekben egy sor szolgáltatás indult újra, miután a társadalom oltottsági foka elért arra a szintre, ami a kormány megítélése szerint megteremtette a fokozatos gazdasági újranyitás feltételeit. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők élete tulajdonképpen teljes mértékben vissza tudott térni a régi kerékvágásba, ami a szolgáltatások igénybe vételét illeti. Egyedül a családi, társasági események (lakodalom, temetés) létszámkorlátozása marad fenn.

Kérdés, hogy ezek a szolgáltatók, vállalkozások is „védettnek” számítanak-e a továbbiakban, azaz képesek lesznek hamar talpra állni, vagy a korábbi hónapokhoz hasonlóan szükségük lesz még egy ideig az állami segítségre, akár bértámogatás, akár adókedvezmény formájában. A zoom-beszélgetés során ezek a témák biztos elő fognak kerülni.

Az élő, zoom-on közvetített adást Klub előfizetőink tudják követni, akik tehát kérdéseket is feltehetnek Dávid Ferencnek a beszélgetés folyamán, akár élőben, akár az adást megelőzően, e-mail címünkre ([email protected]) elküldve.

Ha érdekli a beszélgetés, itt tud előfizetőink közé kerülni.

Klasszis Klub rendezvényeink korábbi vendégei voltak: Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a jegybank volt elnöke Káncz Csaba külpolitikai szakértő társaságában, valamint Lantos Gabriella, egészségügyi szakértő: „Tömeggyilkosság lenne napi 500 fölé 'engedni' a halottak számát".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!