2024. augusztus 23. 11:08
Folytatódott a cégszám csökkenése, ez már a második egymást követő hónap, amikor a társas vállalkozások száma 510 ezer alá esett az OPTEN adatai szerint.
2024. június 5. 13:39
Visszafogják a beruházásaikat és késve fizetik a rezsiszámláikat a magyar cégek, mert maguk sem jutnak határidőre a pénzükhöz a vállalatközi (B2B) kereskedelemben. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A felmérés szerint minden második hitelezett számlát késve, jellemzően 90 nappal a határidő lejárta után fizetnek a magyar vevők. Ezért is hiteleznek óvatosan a magyar vállalatok egymásnak, az ügyletek csak 44 százaléka történik hitelre. A felmérés 211 cég megkérdezésével készült.
2023. november 13. 07:07
Az adatok lesújtó képet mutatnak a magyar vállalkozások helyzetéről.
2023. október 14. 05:49
Szomorú, de kész csoda, hogy ilyen sokáig húzta a Tungsram. Pályázaton árverezik a gyártósorait, amelyek elavultak és részben működésképtelenek.
2023. szeptember 20. 14:38
Idén eddig mintegy 10 ezer cégfelszámolás történt, míg tavaly 8111, 2021-ben pedig 4359 cég szűnt meg; az iparágakat tekintve a tavalyi adatok alapján magas kockázatú az építőipar, az agrárium pedig a legstabilabb.
2023. augusztus 22. 15:07
Az évben tapasztalt felszámolási eljárások száma aggasztóan magas, számuk az év végére 20 ezer közelében is lehet. A 3-5 éves cégek a leginkább érintettek, 44 százalékos arányban. Az újonnan felszámolás alá eső cégek többségének korábban már gondjai voltak.
2023. augusztus 14. 19:12
A nagy múltú magyar cég kisvárdai gyárára és repülőgép-karbantartó cégére keres új tulajdonost a felszámoló. A kormány nagy Gyármentő Programjából kimaradt a Tungsram.
2023. augusztus 11. 09:06
Akasztó a bűnügyi hírekből átkerült a Magyar Közlönybe. A rendelet már hatályba is lépett.
2023. július 25. 14:38
A magyarországi cégek száma idén eddig minden hónapban csökkent, júniusban csaknem 10 ezerrel kevesebb cég működött, mint tavaly decemberben - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
2023. május 12. 16:45
Megjelent VOSZ és az Egyensúly Intézet első Barométere.
2022. augusztus 30. 17:21
A Lagun Travel bedőlése miatt tett közzé egy tájékoztatót a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.
2021. május 25. 14:37
Bár Magyarország egyik legfontosabb gazdasági partnerének számító Németországban éves szinten 15,5 százalékkal - 1993 óta nem látott szintre – csökkent a fizetésképtelenné vált cége száma 2020-ban, a jelentős mérséklődés a német állam által biztosított támogatásoknak köszönhető.
2021. május 18. 15:17
A hazai kisvállalati szektor járvánnyal kapcsolatos helyzetét vizsgálta a Pázmány Péter Egyetem professzora által most publikált felmérés. Többek között kiderült, hol történt a legnagyobb elbocsátás, hányan terveznek a közeljövőben új termék, új szolgáltatás bevezetését. Arra is rávilágított, hogy milyen támogatást hiányoltak leginkább a vállalatok.
2021. május 14. 12:26
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének korábbi főtitkára, a Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője volt a csütörtöki Klasszis Klub rendezvényünk vendége. A szakember úgy látja, az önfoglalóztatói vállalkozói kör magára maradt a járvány alatt. Komoly problémát jelent, hogy nincs pontos munkaügyi statisztika arról, hányan vannak állás nélkül. Szó volt még az állam megnyújtott kezéről, kamarai sarcról, svindlerekről és a vesztes pozícióban lévő nyugdíjasokról is.
2021. május 12. 09:48
Hogyan élhetik túl a cégek a mostani válságot, mit tett jól, mit rontott el a kormány a válságkezelés során? A VOSZ korábbi főtitkárát kérdezzük az élő interaktív műsorunkban, május 13-án 15:30-tól.
2021. május 3. 15:18
A VOSZ volt főtitkárát, gazdasági szakembert az újranyitásról fogjuk kérdezni: mely cégek fogják túlélni a járványt, és melyek lesznek kénytelenek megszüntetni a tevékenységüket.
2021. március 24. 10:54
A bértámogatás nem elég, egzisztenciák mennek tönkre, ha nem részesülnek méltányos kártalanításban a bezárni kényszerült vállalkozások. Jegyzet.
2021. március 9. 11:59
Nagy üzlet lehet a következő években a felszámolás. A kormány pályázaton döntötte el, ki végezhet majd ilyen munkát, a nyertesek között pedig több kormányközeli figura is felbukkan, mutatott rá a Direkt36.
2021. január 20. 06:37
A Nemzeti Cégtár adatai szerint nem következett be az, amire számítani lehetett.
2020. november 17. 06:03
A tavaszi rendeletet léptették újból hatályba a veszélyhelyzet miatt.
2020. szeptember 6. 06:03
Megjelent a cégek biztonságos működését segítő Vállalati Fehér Könyv. A kamarákkal, vállalkozói érdekképviseletekkel együtt összeállított útmutatóban nemzetközi példákon keresztül mutatják be, a koronavírus-válság második fázisában milyen intézkedéseket hozhatnak a cégek annak érdekében, hogy működésüket fenntarthassák.
2020. augusztus 29. 18:33
Nem történt drasztikus csökkenés a vállalkozások számában a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után – olvasható ki Központi Statisztikai Hivatal héten frissült adatsoraiból. Nemzetgazdasági ágakra lebontva néztük meg, hány társas vállalkozás volt regisztrálva a vírus által leginkább megtépázott iparágakban.
2020. július 10. 05:37
Nem mondott le a tőzsdére lépésről a technológiai szektorban kockázati tőkebefektetőként egyre nagyobb portfoliót építő OXO Holdings, melynek alapítója a volt pénzügyminiszter, Oszkó Péter. A válság nem rázta meg a cégcsoportot, és továbbra is készülnek a 2021-re tervezett bevezetésre. Állítása szerint soha nem volt dolga a NER-rel, nem előlük menekülve teszik nyílttá a társaságot. A befektetőnek elég sarkos véleménye van Budapest jelenlegi vezetésének teljesítményéről, de az alapjövedelem kérdésében is sokakkal ütközik az álláspontja.
2020. június 30. 14:48
A kormány csak azt akarja meggátolni, hogy a cégeknek azért legyen új tulajdonosa, mert átmeneti nehézségeik támadtak.
2020. június 11. 20:04
Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológia Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára a Piac & Profit „Pénz a túléléshez” videókonferenciáján beszélt arról, hogy a koronavírus-járvány után mire készülhetnek a magyar cégek.
2020. május 10. 12:21
Az idén negyedszer elkészített Krízistérkép szerzői olyan tavalyi botrányokat vizsgáltak meg, melyeket nagy médiavisszhang és válságkommunikáció követett. A TOP3-ban a Gundel Étterem, a Hableány-katasztrófa és a Jahn Ferenc Dél-pesti kórház szerepel. A tanulmány az esetek felmutatásával a cégek számára kríziskommunikációs tanulságokat is levon.
2020. április 6. 14:33
Alig három héttel a koronavírus hivatalos magyarországi megjelenése után a magyar kkv-k egyre borúsabban vélekednek vállalkozásuk idei kilátásairól – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményéből.
2020. március 20. 11:20
A fennálló helyzetben reálisabbnak tűnik a maradék 93 százalék álláspontja, akik szerint kedvezőtlenek az üzleti kilátások.
2019. november 6. 10:40
Fizetésképtelenné vált a cég, elrendelték a felszámolását. A krach legfőbb oka egy bedőlt orosz projekt, és ironikus módon a válságból való kilábalás kulcsa is egy újabb orosz együttműködés lehet. A vezetőség még küzd és bízik, de a NAV a pénzét akarja.
2019. október 31. 05:30
Éppen Putyin látogatásának napjára időzítette csoportos létszámelépítésének bejelentését a Dunaferr. Az időzítés aligha véletlen.
2019. február 20. 09:17
4 ezer olyan vállalat lehet, amelyek alapító tulajdonosa már közel került a nyugdíjkorhatárhoz.
BÉRkalkulátor 2025 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Izgalmas változások előtt áll a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE). Magyarország legnagyobb gazdaságtudományi egyetemén célunk, hogy lépést tartsunk a piaci elvárásokkal és a hallgatói igényekkel. Üzleti partnereinkkel tananyagfejlesztésbe kezdtünk, korszerűsítjük az oktatást, jelenlegi és végzett hallgatóinknak pedig álláskereső portált indítunk. Tovább építjük a BGE Alumnit, melynek hatalmas mérföldköve volt az idén megrendezésre került nagy sikerű első BGE Alumni Fest. Az eseményen a jó hangulatú networking mellett BGE-s alumnik, akik ma már sikeres vállalkozók és üzleti szakemberek osztották meg saját tapasztalataikat a sikerhez vezető útról – mondja Vértesy Eszter, a BGE üzleti partnerségért és alumni kapcsolatokért felelős vezetője, akivel közel egy éve beszélgettünk még a formabontó rendezvény megrendezése előtt. Azóta számos előrelépés, jelentős esemény történt az egyetem és az üzleti szféra kapcsolatának erősítésében: új vállalati együttműködések születtek, többek között az EY-jal és a KPMG-vel, és tovább folytatódott a BGE Vállalati Mentorprogram is, melyben a hallgatók vállalati környezetben, vezető kollégák bevonásával ismerhetik meg egy vezető mindennapjait.
Bár mindenki gyenge forintra számít mostanában, visszatekintve alig találunk olyan időszakokat, amelyekben a forint leértékelődését ne kompenzálta volna a kamatelőnye. Amikor már mindenki pesszimista, könnyen elképzelhető, hogy pozitív folyamat indul be. A tavasszal lejáró állampapír-tömeg egy része befektetési jegyekbe mehet. Interjú Brezina Szabolccsal, az MBH Befektetési Bank vezérigazgatójával.
Nem mindennapi megoldással rukkolt elő az MBH Bank és a Budapesti Értéktőzsde a kis- és középvállalkozások részére annak érdekében, hogy gyors és eredményes legyen tőzsdére való bejutásuk. Az MBH és BÉT közös mentorprogramjáról Kollega-Tarsoly Dániel ügyvezető igazgató árult el részleteket.
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor