5 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene júniusban az egy évvel korábbitól – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján a havi visszaesés 3,9 százalékos májushoz viszonyítva.
A két építményfőcsoport termelése ellentétesen változott: az épületeké 5,5 százalékkal csökkent éves alapon, az egyéb építményeké viszont 5,6 százalékkal nőtt.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építése 22,1 százalékkal visszaesett, az egyéb építmények építése 28,3 százalékkal bővült. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 0,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények építésének növekedését az út, vasút építése alágazat 49,6 százalékos bővülése okozta, 33 százalékponttal hozzájárulva az ágazat teljesítményének emelkedéséhez.
A második negyedévében az építőipar termelői árai 5,3 százalékkal magasabbak voltak, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben nőttek leginkább (5,8 százalékkal) az árak, az egyéb építmények építésében 5,1, az épületek építése vonatkozásában 4,5 százalék volt a drágulás mértéke 2025 II. negyedévéhez mérten.
Júniusban a megkötött új szerződések volumene 41,9, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 16,8, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 58,6 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 0,4 százalékkal kisebb volt a tavaly júniusinál, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké.
A teljes idei első félévet nézve az építőipari termelés volumene 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
Az építőipari adatok részletesebb elemzését később olvashatják az Mfor oldalán.

