A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet nemrég közzétett tanulmányában arról ír, hogy bár 2000 és 2021 között folyamatosan csökkent a különbség a férfiak és a nők foglalkoztatottsági rátájában a 15-64 éves korcsoportban, összességében a férfiak még mindig nagyobb valószínűséggel állnak munkába, mint nőtársaik az OECD országokban.
2021-ben a férfiak 10,4 százalékponttal nagyobb valószínűséggel voltak foglalkoztatottak.
Mi a helyzet Magyarországon?
Azt Orbán Viktor elhíresült mondása alapján lehet sejteni, hogy a magyar kormány nőügyekkel nem foglalkozik, azonban az OECD statisztikája tényleg kijózanító: hiszen már az adatokon is meglátszik, nincsen minden rendben.
Első ránézésre az OECD grafikonját elnézve úgy tűnik, hogy Magyarország még valamennyivel jobban is teljesít ezen a téren, mint az átlag, hiszen a magyar férfiak és nők foglalkoztatottsági szintje közti különbség 9,74 százalék. Az ördög azonban a részletekben rejtőzik, ugyanis ha mérföldkövekre bontva nézzük meg a mutató alakulását, érdekes tendencia rajzolódik ki:
- 2000-ben a nemek közti foglalkoztatottsági különbség 13,09 százalékot mutatott,
- 2010-ben ez a mutató 9,65 százalékra csökkent,
- míg 2021-ben a már említett 9,74 százalék volt a különbség.
Azaz összességében azt látni, hogy az igazságosabb foglalkoztatottság felé történő lépések lényegi része még a nem jelenlegi kormány irányítása történt – sőt, 2010 óta még valamennyivel romlott is a helyzet a férfiak és nők munkavállalási egyenlőségének terén.
Továbbra is tátong a bérszakadék
A szervezet adatai szerint a nemek közötti bérszakadék továbbra is makacsul kitart, az OECD-átlag 2021-ben 11,9 százalék volt – ekkora az átlagos különbség a tagországokban teljes munkaidőben dolgozó férfiak és nők keresete között.
De mi a helyzet itthon?
Cikkünk írásakor az OECD Magyarországra vonatkozó legfrissebb elérhető adatai ezen a területen 2020-asak voltak, ha hasonló mérföldköveket alkalmazunk, mint a foglalkoztatottsági különbségeknél, az rajzolódik ki, hogy
- 2000-ben a nők és férfiak közti bérszakadék 14,1 százalék volt,
- 2010-re ez 6,4 százalékra csökkent,
- míg 2020-ra 12,4 százalékra nőtt.
Az grafikonunkon is látszik, hogy a változás nem lineáris, többször is volt, hogy egy-egy évre javult a nők helyzete, összességében azonban a 2010-es évek végére hízni kezdett a nemek közti bérszakadék, miközben az OECD-s átlag csökkenésnek indult.
Bár az OECD legfrissebb adatai 2020-asak, a Központi Statisztikai Hivatal számaiból azért tudható, hogyan alakult a bérszakadék Magyarországon 2021-ben és 2022-ben.
2021-ben a bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 479 200, a nők esetében 401 700 forint volt a KSH adatai szerint, ami a férfiaknál 8,9, a nőknél 8,6 százalékos növekedést jelentett egy év alatt. A differencia a KSH szerint 15,9 százalékos volt.
2022-ben pedig a bruttó átlagkereset a férfiaknál 565 700, a nők esetében 467 900 forint volt, így a férfiaknál 18,1, a nőknél 16,5 százalékos bérnövekedést regisztráltak egy év alatt, a nemek közti bérszakadék pedig tovább hízott 16,2 százalékra.
Miért ekkora a különbség?
Az OECD a bérszakadék okait keresve arra az eredményre jutott, hogy a hasonló képzettségű férfiak és nők közötti bérkülönbség mintegy háromnegyede a cégeken belüli különbségeket tükrözi – azaz kevésbé jutnak el nők az olyan pozíciókba, amelyek fizetése a feladatkörből és felelősségszintből kiindulva alapvetően magasabb.
A különbség pedig jelentős: a fentebbi grafikonon az látszik, hogy a 2000-es évek kezdetétől egészen a 2010-es évek közepéig átlagosan 26 százalék volt az ugyan annál a cégnél dolgozó férfiak és nők keresete közötti különbség.
Végül nem szabad elmenni a bérszakadék másik jelentős oka mellett, hiszen továbbra is igaz, hogy a női munkavállalók az alacsonyabb fizetésű iparágakba koncentrálódnak (például oktatás), azonban azt az OECD is leszögezi, hogy az alacsonyabb bérszínvonal elsősorban azért jelenik meg, mert az ágazatok alulértékeltek, és nem azért, mert eleve kevésbé értékesek.
A tanulmány végül arra is emlékeztet, hogy mindezen okból fontos hangsúlyozni a nők által dominált területek értékének elismerését, és javítani kell a bérezést és a munkakörülményeket is.
Kérdés, hogy vajon mit hall meg ebből az ajánlásból a magyar kormány, miközben következetesen a brüsszeli pénzek folyósításához köti a pedagógusi bérek emelését, nem mellesleg pedig tovább dolgozik a szakszervezetek és a szakma is által súlyosan kritizált pedagógusi státustörvényen?
