2p

Nagy Márton mondott egy számot a minimálbér emelésének mértékéről, de mit szólnak ehhez a munkaadók?

Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az AI Summit konferencián úgy fogalmazott, hogy reálisnak látja a minimálbéreknél a 10 százalékos emelést a következő évtől.

A miniszter kijelentése kapcsán megkerestük Perlusz Lászlót, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkárát, aki lapunknak kommentálta a miniszter bejelentését.

A főtitkár elmondta, hogy a miniszter által említett szint megegyezik azzal, amit a munkaadói oldal előzetesen becsült, reálisnak tűnik, így örülnek a miniszter kijelentésének, a kormányzati becslést egyébként is szeptemberre ígérték.

Nem lesz költségsokk. Fotó: Depositphotos
Nem lesz költségsokk. Fotó: Depositphotos

Perlusz László szerint ez a tíz százalékos szint még nem jelent költségsokkot, a cégek nem lehetetlenülnek el, még úgysem, hogy a kkv-k körében recesszió várható. Hangsúlyozta, a béremelés szükséges a dolgozók megtartásához is, miután rendkívül feszes a munkaerőpiac, a cégek csak nehezen tudják pótolni a távozó dolgozókat. Hozzátette, a legalacsonyabb adható bér emelése miatt az egész bérstruktúrára feljebb tolódik, az eddigi minimálbér szint felett kereső dolgozók is fizetésük növekedésére számítanak majd ennek hatására.

A főtitkár elmondta, a kormány, a munkaadók és a munkáltatók még nem ültek össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma keretében, az egyeztetések megkezdése szeptember végére, október elejére várható, az éves szinten várható nagyjából 17-18 százalékos inflációt szem előtt tartva kell majd dönteni a bérekről, és arról, hogy a bérkompenzáció valamilyen formában megtörténjen még a következő három hónapban.

Könnyítések

A VOSZ főtitkára végül elmondta, az egyeztetéseken javasolni fogják azt is a kormány felé, hogy vezessenek be célzott adókönnyítést, vagy nyújtsanak egyszeri támogatást a legalacsonyabb béreseknek – ugyanakkor hangsúlyozta, az intézkedést kifejezetten a minimálbért keresőkhöz kötnék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!