2p

Bár az utazóközönség részéről teljesen jogos és alapvető elvárás lenne, hogy a vonatokon mosdóhasználat után kézmosási lehetőség is legyen, a téli időszakban ez nem volt adott Debrecen és Mátészalka között.

Szintet lépett és ezzel megközelítette a XXI. századot a MÁV a Debrecen-Mátészalka között közlekedő vonatok esetében. Az Északkelet-Magyarországi Közlekedésszervező Iroda tájékoztatása szerint

"a 110-es vonalon (szerk.: Debrecen-Mátészalka) közlekedő kocsikba megtörtént a kézfertőtlenítő adagolók beszerzése, hamarosan beszerelik azokat" - közölte a Mátészalkaleaks.

Mindez azt jelenti, hogy az idei télen már lesz lehetőség arra, hogy az utazók a mosdók használata után kezet tudjanak mosni a vonaton. Hangsúlyozzuk: alapkövetelményről van szó, amit 18 hónap után sikerült elérnie a Mátészalkaleaks civil csoportnak. Eddig ugyanis az történt, hogy a víztartályok szétfagyásának megelőzése érdekében télen a MÁV nem töltötte fel a WC-ket vízzel, mert nem tudták folyamatosan fűteni a szerelvényeket. A vízhiány miatt így szappant és köztörlőt sem helyeztek ki a mosdókban, amivel szinte balkáni körülményeket teremtettek.

Ennek okaként hivatkoztak arra is, hogy nincs ki feltöltse az adagolókat, de a klasszikus pénzhiány is említésre került.

Ez a gyakorlat nemcsak azért volt aggályos, mert cseppet sem utasbarát, hanem azért is, mert a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főigazgatóságának állásfoglalása alapján a hatályos jogszabályokkal is ellentétes. Mint 2018 februári levelükben írták:

"A személyszállító vasúti járművek WC biztosítása kötelező. Az illemhelyek használhatóságához az üzemeltetőnek a WC helyiségekben toalett-papír, valamint a kézmosás feltételeihez víz (kézmosáshoz megfelelő minőségben), kézmosószer és kézszárítási lehetőség biztosítása környezeti viszonyoktól függetlenül folyamatos kötelessége a szolgáltatást nyújtónak".

Hirtelen azonban úgy tűnik mégis megoldható lett az, amit addig megoldhatatlannak tartott a MÁV.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!