2018. augusztus 2. 05:28

Az ország egyik legnagyobbjának szánt kisvárdai csúszdaparkot július 23-án, kvázi félkészen is megnyitották a nagyközönség előtt. Lehet, nem kellett volna.

Tavaly november 22-én kötötte meg a nettó 693,75 millió forintos kivitelezési szerződést a kisvárdai önkormányzat az MB Épszer és a Therma Poolsystem Kft. párosával egy csúszdapark építésére. A kontraktus szerint annak hatályba lépésétől számítva 9 hónapon belül kell elvégezni a munkákat, ami azt jelenti, hogy elméletileg 2018. augusztus 22-e környékén fejeződhetnek be.

Úgy tűnik azonban, hogy annyi más projekttel ellentétben, itt nem lesz csúszás, hiszen a nagy érdeklődésre való tekintettel már múlt héten, július 23-án megnyitották a még félkész csúszdaparkot - találtunk rá a hírre a város honlapján.

Fotó: Aquacinema Kisvárda / Facebook Fotó: Aquacinema Kisvárda / Facebook

Egészen pontosan csak részlegesen nyitották meg, viszont a tájékoztatás szerint használható a 16 csúszda, egy 50 méteres feszített víztükrű versenymedence és két termálvizes gyógymedence. A csúszdák száma egyébként meglehetősen változatosan alakult a különféle dokumentumokban. Először a közbeszerzési eljárás kiírásában 14-et tüntettek fel, majd az eljárást összefoglaló dokumentumban 17-et írtak, a szerződésben szintén 14-et szerepeltettek, a megnyitásról szóló hírben pedig már 16-ról írnak.

Ami a csúszdapark elnevezését illeti, nem erőltették meg magukat a város kreatívjai. Azok után ugyanis, hogy a látvány-szegénynegyeddel felturbózott mozipark az eddig megjelent dokumentumok alapján CINEMAQUA néven fog futni, a csúszdaparkot AQUACINEMA-nak keresztelték el.

Az tény, Kisvárdán gyógyhatású termálvíz van, amit már eddig is hasznosítottak a strandon, így megalapozott az AQUA szótag. A CINEMA viszont már sokkal inkább a környék híres filmes szülötteinek kisajátítására utal. És mindezt maga Seszták Miklós is alátámasztotta egy korábbi nyilatkozatában, amit a helyi sajtónak adott. Akkor azt mondta ugyanis:

"Mivel számos, filmben jártas személy származik a környékről - mint például Adolf Zukor, a Paramount Pictures filmvállalat alapítója, aki Ricsén született és Mátészalkán tanult - megfelelő a háttér egy vízi filmstúdió kialakításának is."

Ricse 24, Mátészalka pedig 45 km-re található Kisvárdától, ráadásul Adolf Czukor már 20 éves korában elhagyta az országot. Hasonló alapon akár Tony Curtist is említhette volna Seszták, ám az ő neve sokkal szorosabban összefonódott Mátészalkával.

Egyelőre nem rajonganak a csúszdaparkért az oda látogatók

Az AQUACINEMA Facebook-oldalán egyelőre még több a negatív, mint a pozitív vélemény, annak ellenére, hogy 4,3 pontos a hely értékelése jelenleg. A legtöbben azt hiányolják, hogy aki csak szimplán strandolni akar csúszdázás nélkül, és netán nem jó úszó, az vagy választja a 220 centméter mélységű (és nem fokozatosan mélyűlő) hidegebb vízű medencét, vagy a 36 fokos termálvízben aszalódik.

Fotó: Aquacinema Kisvárda / Facebook Fotó: Aquacinema Kisvárda / Facebook

Így volt, aki bár egyhetes nyaralása alatt többször is felkereste volna a csúszdaparkot, inkább elment egy másik város strandjára, ahol a gyerekek és a felnőttek is jól tudták magukat érezni, ugyanakkor akadt olyan vendég is, aki 2 óra után inkább összepakolt és hazament.

A vélemények alapján a park személyzete csupán elnézést kért a panaszkodó és kritikát megfogalmazó vendégektől, majd azzal nyugtatta őket: jövőre már több szolgáltatással állnak a rendelkezésükre.

Ezt az élményt egyébként egy felnőtt 3900 forintos napi jegyár mellett kaphatja most meg, amiért a strandot és a csúszdaparkot is egyaránt lehet használni. Az árszint erős közepesnek nevezhető, bár mint sok más, ez is viszonyítás kérdése. A 111 km-re lévő, 15 csúszdás hajdúszoboszlói aquaparkot egy felnőtt a 2500 forintos strandbelépő megfizetése és egy 3400 forintos kiegészítőjegy megvásárlása után használhatja. A Kisvárdától 25 km-re található vásárosnaményi Atlantika Vízividámparkban 13 csúszda található a honlap szerint, amiket egy 2500 forintos belépővel már használni is lehet.

Az ország legnagyobb csúszdaparkjába Mogyoródon pedig 6500 forintba kerül egy felnőtt belépőjegye.