4p

Az új hónap ismét több változást hozott a magyarországi mindennapokban. Összegyűjtöttük, mik ezek.

Emelkedtek az útdíjak

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató honlapján tette közzé a tájékoztatást arról, hogy az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő megtett úttal arányos díjról szóló 2013-as kormányrendelet alapján az előző év júliusához viszonyított inflációs index alapján módosulnak az árak. Ezek így a következőképpen alakulnak:

Így változnak az útdíjak.
Így változnak az útdíjak.

Meghosszabbított intézkedések

A kormány három szeptember 30-án kifutó intézkedés meghosszabbításáról is döntött. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium szeptember 25-én kiadott közleménye szerint a boltok kötelező akciózása mellett meghosszabbították a betéti kamatsapkát is. Ahogy arról korábbi cikkünkben is írtunk, ennek lényege, hogy egyes intézményi befektetők, pénztárak, lakástakarékpénztárak, biztosítók, befektetési alapok és a legalább 20 millió forintot elhelyező lakossági ügyfelek a kereskedelmi bankoknál elhelyezett látra szóló és legfeljebb egyéves futamidejű betétjeik után nem kaphatnak magasabb kamatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozamának mértékénél.

A kormány emellett arról is döntött, hogy továbbra is megtiltja a jegybanki diszkontkötvények korlátozás nélküli átruházását, így a meghatározott pénzügyi szervezetek, valamint 20 millió forint összeget meghaladóan természetes személyek továbbra sem vásárolhatnak az Európai Unió tagállamának jegybankja által kibocsátott, forint devizanemben denominált, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt.

Mit rejt a naptár? Fotó: Depositphotos
Mit rejt a naptár? Fotó: Depositphotos

Bővült az ügyeleti rendszer

Október elsejétől Heves, Tolna és Csongrád-Csanád vármegyék is csatlakoznak az új alapellátási ügyeleti rendszerhez - közölte az Országos Mentőszolgálat. Az új ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében is 1830. A telefonszám a teljes ügyeleti időszakban, hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, míg hétvégéken és ünnepnapokon egész nap hívható. Február elsejétől elsőként Hajdú-Bihar vármegyében élesedett az új ügyelet, amihez Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Békés, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém vármegye is csatlakozott.

Változás a rendszerhasználati díjaknál

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal honlapján elérhetők a 2023. október 1-től 2024. szeptember 30-ig alkalmazandó földgázelosztási díjak, ezeket itt érheti el. A Wattler energiaszakértői a következőképpen foglalták össze a legfontosabb változásokat:

  • változik az összes FGSZ (szállítórendszeri) kapacitás rendszerhasználati díja – beleértve a hazai kiadási pontokat és a határkeresztező kapacitásokat, valamint a forgalmi díjat is. A betáplálási pontokon 10 százalék, a kiadási pontokon 5 százalékkal nő a kapacitás költsége. A legnagyobb változás a szagosítási díjban történik, ez 36 százalékkal nő. Összeségében a változás 10 százalék körüli.
  • módosulnak az elosztóhálózati díjak is. A kapacitás költségek emelkednek, de a forgalmi díjak nagyrész csökkennek. A 20 köbméter/óra alatti mérővel rendelkezők jártak a legrosszabbul idén, az ő forgalmi díjuk az egyetlen ami emelkedik, viszont a kapacitásdíjuk nekik emelkedik a legkevesebbet. Az 500 köbméter/óra fölötti mérővel rendelkezők az előző éves óriási emelkedés után mérsékelt csökkenést tapasztalhatnak a forgalmi díjukban, de a kapacitásdíj náluk emelkedik a legtöbbet.

Ingyen megszabadulhatunk a használt abroncsoktól

Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amiket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs forgalmazók térítésmentesen átvesznek.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!