Pont a szovjet hadsereg tanította meg a világnak, hogy a modern, gépesített, légierővel támogatott haderők elleni védekezés leghatékonyabb módja, ha nagyvárosi, utcai harcra kényszerítjük őket. A második világháború döntő fordulatának számító sztálingrádi csatában az addig csak Moszkva előtt, részben a hírhedt orosz tél által megállított németek hónapokig ostromolták a Volga-parti várost, hogy aztán a Vörös Hadsereg ellentámadása bekerítse, majd megsemmisítse a német 6. hadsereget.
Még ugyanebben a háborúban ellenük is fordították ezt a fegyvert: Budapest ostroma az egész háború egyik legvéresebb ütközete volt, Berlinben is folytak heves utcai harcok, de a németek például Olaszországban is eredményesen lassították a szövetségesek előrenyomulását.
Nincs könnyű megoldás
Azóta sokat fejlődött persze a haditechnika, és a drónok, cirkálórakéták, lézerirányítású bombák korában még inkább igaz, hogy a fölényben lévő ellenféllel szemben csak nagyon nehéz terepen, és elsősorban városokban lehet felvenni bármilyen eredménnyel a harcot. Az ilyen ellenállás kevés saját veszteséggel történő leküzdésére nincs igazán jó módszer, és a különböző hadseregek történelmi hagyományaik és politikai vezetésüknek céljai alapján különbözőképpen állnak hozzá az ilyen helyzetekhez.
Mivel a nagyvárosokban általában nem megoldható, hogy a civil lakosságot elválasszák a harcoló felektől, a polgári áldozatok száma mindenképpen magas lesz, és az életben maradottaknak is borzalmas megpróbáltatásokon kell keresztülmenniük, hiszen például vízhiány léphet fel, elfogyhat az élelem, megszűnhet az orvosi ellátás. A kérdés az, mennyire van minderre tekintettel a támadó haderő.
A jelen helyzetben a rossz hír az, hogy a szovjet-orosz hadászati stratégiai hagyományok is abba az irányba mutatnak, hogy Ukrajnában még ebben a viszonylatban is véres, pokoli ostromokra kell számítani, ha az orosz hadsereg parancsot kap, hogy minden áron foglalja el az eddig kitartó városokat.
Az orosz stratégiának egyébként is hangsúlyos – a nyugati haderőknél jóval hangsúlyosabb – elemét képezi az erős tüzérségi támogatás (gondoljunk csak a második világháború egyik legrettegettebb fegyverére, a katyusára), és az ágyúkat, rakétavetőket általában nem haboznak sűrűn lakott városok ellen sem bevetni. Jól mutatja a szemléletbeli különbségeket, hogy míg a brit hadászati doktrína ilyen helyzetekben azt irányozza elő, hogy a támadók tízszeres(!) számbeli fölényben legyenek a védőkkel szemben, az orosz „csak” hatszoros fölényt ír elő. Ennek oka persze az is, hogy a szovjet-orosz haderőnél azért a saját veszteségekre sem annyira érzékenyek, mint nyugaton, de elsősorban az, hogy a bevett orosz megoldás – leegyszerűsítve – annyi: körbevenni a várost, porig rombolni tüzérségi tűzzel, majd a kiéheztetett, megtizedelt védők ellenállási gócait felszámolni. Nem nehéz belátni, hogy a civilek szempontjából ez az atom- vagy vegyi fegyverek bevetése után a második legrosszabb lehetőség.
Nincs kíméletes ostrom
Ehhez képest a nyugati haderők általában azért valamivel kíméletesebben járnak el, és elsősorban precíziós fegyverekkel, célzott légicsapásokkal igyekeznek kiiktatni a főbb védelmi harcálláspontokat, hogy aztán a civileket lehetőleg biztonságba helyezve menjenek bele a házról házra történő harcba. Csodák persze nincsenek: amikor 2004-ben az amerikai vezetésű koalíció ellen az iraki Fallúdzsában felkelés tört ki, a heves harcokban a város épületeinek 70 százaléka semmisült meg vagy vált lakhatatlanná, és miközben az amerikai-brit-iraki erők 107 elesett katona árán végeztek 1-2 ezer fegyveres felkelővel, közben legalább 600 civil is életét vesztette. Amikor pedig 2016-2017-ben az Iszlám Állam legnagyobb erősségének számító, 1,5 millió lakosú Moszult ostromolták meg a koalíciós erők, több mint 10 ezer civil halt meg a harcok során, közülük nagyjából 3 ezerrel a támadók fegyverei végeztek.
A rettenetes moszuli számokban persze közrejátszott az Iszlám Állam harcosainak fanatizmusa és kegyetlensége is, de arányaiban még így is eltörpülnek a civil veszteségek a legutóbbi nagyszabású orosz városostromhoz képest.
Miután az első csecsen háború idején, 1994 legvégén az orosz csapatok megpróbálták harckocsioszlopokkal, menetből bevenni Groznijt, és ezzel belesétáltak a felkelők csapdájába és csak komoly veszteségek árán, házról házra harcolva, bő egy hónap után tudták bevenni a várost, másodszorra nem bízták a véletlenre a dolgot. 1999-2000 telén az oroszok először is körbevették a várost, és intenzív tüzérségi és légi bombázásnak vetették alá. Bevetettek rakétavetőket, ballisztikus rakétákat, valamint a borzalmas pusztításra képes, és nemzetközi egyezmények által is tiltott kazettás bombákat, illetve termobárikus fegyvereket is. A már szétlőtt területekre aztán utcai harcokra kiképzett, kis létszámú gyalogsággal nyomultak be.
A háború előtt nagyjából 300 ezer lakosú (de közülük sokan el tudtak menekülni még a körülzárás előtt), városban 3-6 ezer csecsen fegyveres ásta be magát, és a nagyjából két hónapig tartó ostromban többségük elesett, az orosz hadsereg 368 halottat és közel 3500 sebesültet vesztett. Közben azonban a becslések szerint legalább 5-8 ezer civil vesztette életét, arányaiban tehát jóval többen, mint akár a véres moszuli ostromban. Az ENSZ az ostrom végén a helyszínre érkező munkatársai szerint a város „egy temetetlen halottakkal teli, romos pusztaság” volt, a város valódi veszteségeit soha nem számolták össze független szervezetek.
További képek a hihetetlen grozniji puszításról ebben a videóban láthatók:
Groznij második ostromának első napjaiban mondott le váratlanul Borisz Jelcin az orosz elnökségről, helyét pedig megbízott elnökként az addig miniszterelnökként tevékenykedő, népszerűségét éppen a csecsenek elleni kemény fellépéssel megalapozó Vlagyimir Putyin foglalta el.
Felfoghatatlan borzalmak jöhetnek
Úgy tűnik, hogy miután az ukrán háború első napjaiban szertefoszlottak az oroszok reményei, hogy a széteső ukrán hadseregen átgázolva, közönyös vagy ünneplő civilek mellett vonulhatnak be az ukrán városokba, Putyin arra adott parancsot, hogy az orosz erők térjenek vissza a Groznijban már bevált megoldáshoz. A Kijevet ért támadások mellett többek közt Harkivot és Mariupolt napok óta hevesen lövi az orosz tüzérség, kazettás bombákat szinte bizonyosan bevetve, de az ukrán források termobárikus fegyver használatáról is szóltak. A civil áldozatok száma már most gyorsan emelkedik, és elképzelni is borzalmas, mi lesz, ha ezt a taktikát a hárommillió lakosú Kijevre is kiterjesztik, miközben a város tele van a végsőkig való ellenállásra feltüzelt védőkkel.
Az ukrán fővárosban ráadásul hegyeken és dombokon kívül minden adott ahhoz, hogy védői sokáig kitartsanak: egy folyó szeli ketté, sűrű az utcahálózata, csatornái és metróalagútjai ideális búvóhelyet és közlekedési útvonalat kínálnak. Ráadásul a csecsenekhez képest az ukrán védők részben nyugati forrásból jóval komolyabb fegyverzettel is rendelkeznek, és kellő elszántsággal még a romokon is sokáig kitarthatnak.
Az biztos, hogy ha így alakul, az orosz veszteségek még a tüzérségi fegyverek intenzív bevetése után is nagyok lesznek. De az is biztos, hogy el fognak törpülni a védők, illetve a civilek veszteségei mellett.
