3p

Nevezetesen, hogy monetáris tanácsa a keddi ülésén változtasson-e a 0,6 százalékos jegybanki alapkamatán. Emellett az előttünk álló héten a munkaerőpiaci és kereseti statisztika tarthat számot nagyobb érdeklődésre.

Kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az előző, decemberi ülésén a testület nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét és a kamatfolyosó sem változott. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. A testület előző ülésein is változatlanul hagyta a monetáris kondíciókat azóta, hogy a júliusi és a júniusi ülésen is 15-15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, amely ezt megelőzően 2016. május 25. óta állt 0,90 százalékon.

A piaci szereplők nem várnak változást. Fotó: MTI
A piaci szereplők nem várnak változást. Fotó: MTI

Csütörtökön a foglalkoztatottság-munkanélküliség tavaly decemberi adatait teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly novemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 496 ezer volt, 45 ezerrel több, mint az előző hónapban és 26 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A 2020 szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma elérte a 4 millió 476 ezret, ami 41 ezerrel kevesebb az előző év azonos időszakában mértnél. A KSH szerint a csökkenést a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak és a közfoglalkoztatottak számának visszaesése okozta. Az előző hónaphoz viszonyítva 9 ezerrel, 190 ezerre csökkent a munkanélküliek száma 2020 novemberében, a 4,1 százalékos munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal alacsonyabb volt az egy hónappal korábbinál. A 2020. szeptember-novemberi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 204 ezer volt, 40 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt, 0,9 százalékponttal magasabb az előző évinél.

Pénteken a keresetek tavaly novemberi adatait közli a KSH.  Tavaly októberben a bruttó átlagkereset 397 400 forint volt, éppúgy, mint szeptemberben 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban; az első tízhavi bruttó átlagkereset 395 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 900 forintot ért el, mindkettő 9,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A 3,0 százalékos tavaly októberi inflációval számolva a reálkeresetek éves emelkedése 5,6 százalékos volt. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva 408 100 forint volt az októberi átlagkereset, 8,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!