3p

18 ezer helyett 28 ezer forint lehetne a maximum, ha csak a háromnegyed éves adatból indulunk ki.

A vártnál gyorsabban bővül idén a magyar gazdaság, s ez azt is jelenti, hogy a nyugdíjasok jobban jártak volna, ha a ma megjelent adatokból kiindulva dönt a kormány a prémiumok kifizetéséről. A hétfőn kiutalt, illetve csütörtöktől postázott prémium maximális összege 18 ezer forint, de ha a friss mutatókkal számolunk, akkor akár több ezer forinttal több is lehetett volna.

Jobban is járhattak volna
Jobban is járhattak volna

A törvény szerint a prémiumot akkor kell fizetni, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Az idei prémium megállapításakor a kormány úgy becsülte, hogy a bővülés 4,4 százalékos lehet, ezért a két szám különbözetével - 0,9 százalékkal - kell megszorozni a novemberben esedékes nyugdíj negyedét, de maximum 20 ezer forintot.

Így jön ki a legfeljebb 18 ezer forintos összeg. Ha viszont a KSH mai jelentéséből indulunk ki, amely szerint szezonálisan és naptárhatással kiigazítva idén az első három negyedévben 4,9 százalékos volt a GDP növekedése, akkor feltételezhetjük, hogy az év egészében a kormány becslésénél nagyobb lesz a bővülés üteme, vagyis a nyugdíj negyedét nem 0,9, hanem  1,2-1,4 százalékkal kellene megszorozni. Utóbbi esetben 28 ezer forintos maximum jönne ki, ami 10 ezer forinttal több pénzt jelentene az időseknek. De ha csak a nyers adatot nézzük, akkor is nagyobb összeg adódik, mint amennyit most kaptak a nyugdíjasok.

 

A negyedik negyedévről - és így a teljes évről - csak 2019 elején lesz fogalmunk, és mivel a bázisnak tekintett tavalyi negyedik negyedévben lendületes volt a GDP növekedése - a nyers adat 4,5 százalék, a kiigazított 5 százalék volt - valószínű, hogy az egész éves GDP nem fog tovább emelkedni, sőt, akár kisebb is lehet, mint volt az első három negyedévben. Azt se felejtsük el, hogy a mai a KSH első adatközlése, s lehet, hogy a második adatközléskor korrigálja a számokat.

Ezzel együtt nem valószínű a mai adatok ismeretében, hogy 4,4 százalék vagy annál alacsonyabb lesz a GDP, ennél vélhetően jobb eredménnyel zár idén a magyar gazdaság. Az idősek tehát néhány ezer forintot mindenképpen nyerhetnének még, ha a kormány felülvizsgálná becslését, akár a nyers, de főleg a kiigazított GDP esetében. Vagyis elmondható, hogy a nyugdíjasok jobban jártak volna, ha a kormány a mai tudása szerint határoz a prémiumokról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!