3p

Mert ott futnak majd össze a vasutak és a metró.

Gőzerővel folyik a megújítandó Nyugati pályaudvar és környékének tervezési pályázata, a második körbe 12 nagynevű külföldi sztár építész iroda jutott be, ezek mindegyike végzett már ilyen munkát. Ennek apropóján a környék potenciálját bemutató szakmai eseményen beszélt Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, aki egyben a tervpályázat zsűrijének elnöke is.

A Budapest Fejlesztési Központot (BFK) is felügyelő államtitkár a bfk.hu tudósítása szerint azt is kiemelte, hogy

"az ország első pályaudvara helyén épült Nyugati pályaudvar ma is elsősorban 19. századi, értékes negyedek között áll. Budapestről hiányzik egy nagy befogadóképességű kongresszusi központ, a jövőbeni Nyugati ideális helyszín lesz ehhez, hiszen szerteágazó vasúti és metrókapcsolatai lesznek, ideértve, a tervezett repülőtéri vasutat is."

Korábban, amikor felvetődött a fejpályaudvarok esetleges megszüntetése vagy kijjebb költöztetése, szakmai körökben szó volt arról, hogy legyen egy hatalmas kulturális központ a Nyugatiból vagy egy részéből. Lehet, hogy ennek az ötletnek a részleges felmelegítése ez a mostani Fürjes féle mondás.

A Nyugati pályaudvar felújított központi csarnoka (fotó: bfk.hu)
A Nyugati pályaudvar felújított központi csarnoka (fotó: bfk.hu)

Egy 4-5 ezer fő befogadására alkalmas kongresszusi központ építését már évtizedek óta sürgeti a turisztikai szakma. Egyebek mellett Demján Sándor is sokáig nagyon szerette volna, hogy a Millenniumi Városközpont területén épüljön fel egy ilyen létesítmény, de a kormány nem reagált. Még akkor sem, amikor jelképes egy euróért eladta volna neki a telket a nagyvállalkozó.

A kormány most a Hungexpot tartja megfelelőnek ilyen célokra. Ott nem régiben fejeződtek be a felújítási munkálatok, amikre 55 milliárd forintot költöttek közpénzből. A hivatásturisztikai ágazat évente akár egy tucat nagy szakmai konferenciát is tudna szervezni szerte az országban, ha lennének erre alkalmas ingatlanok. Több felmérés is igazolta, hogy az ilyen eseményekre érkezők átlagos napi költése 6-7 szerese a "sima" turistákénak. 

A Nyugati pályaudvar környezete vélhetően egy-két éven belül teljesen megújul. A tervek szerint elbontják a felüljárót és szintbeli kereszteződéseket alakítanak ki, zöld terület lesz az érkezési oldalon most meglévő parkoló helyén és minimálisra csökken az ott megforduló buszok száma. 

Az építészeti tervzpályázatra továbbjutott cégek:

Benthem Crouwel Architects
Grimshaw Architects
Zaha Hadid Architects + Finta és Társai Építészstúdió  + Buro Happold + Abud Mérnökiroda + Land Italia
Sweco Architects + Gateways
AREP Group Architectes
Ove Arup & Partners International 
Plant – Atelier Peterkis + Hawkins Brown Architects
Albert Wimmer 
Kengo Kuma & Associates + M-Teampannon 
John McAslan + Partners 
Foster + Partners
Cruz y Ortiz Arquitectos + Szántó és Mikó

Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója ugyancsak ezen az eseményen ismertette a terveket. Szólt például a vasúti alagútról, annak a végleges terveit 2026-ra kívánják elkészíteni, de megépítését az elképzeléseik szerint meg fogja előzni az új Nyugati kialakítása. Ennek csarnoka alatt, illetve hátrább fog elhelyezkedni az adottságoknak megfelelően egy 4+4 peronos vágányból álló felszín alatti pályaudvar. Az első négy vágányhoz csatlakozhat majd később az alagút, és itt fognak megállni az elővárosi motorvonatok. A második négy vágány lesz a végső állapotban, az alagút megnyitása után az áthaladó távolsági vonatok megállója. A csarnok mögött a felszínen kap helyet 13 vágány - írta a bfk.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!