2p

Több mint 8000 beteget ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, és már 1005 ember igényel lélegeztetőgépes támogatást - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiával.

Galgóczi Ágnes elmondta: szombaton 8863 embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, és elhunyt 162, többségében idős, krónikus beteg. Hangsúlyozta: továbbra is fontos a járványügyi korlátozások betartása, a már közterületen is kötelező maszkviselés, az olyan zsúfolt helyek kerülése, ahol nem lehet megtartani a másfél méteres védőtávolságot, és az is, hogy ügyeljünk a higiéniára. Ez mind szükséges a járvány terjedésének megakadályozásához, és az esetszámok csökkenéséhez.

Tájékoztatása szerint folyamatosan emelkedik az oltásra regisztráltak száma, már csaknem hárommillióan igényelték a vakcinát, akik közül mintegy 1,6 millióan 60 év felettiek. Hozzátette: mivel ők tartoznak a legnagyobb kockázati csoportba, ezért az időseket oltják be elsőként.

Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője (Forrás: M1, YouTube)
Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője (Forrás: M1, YouTube)

Galgóczi Ágnes kiemelte: az oltóanyagok folyamatosan érkeznek Magyarországra, és folyamatos a felhasználásuk a háziorvosok és a kórházi oltópontok bevonásával.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-fertőzés lappangási ideje 14 nap, ezért a kontaktusok csökkentését követően legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy csökkenjenek az esetszámok is. Kiemelte: mivel a vírus brit mutációja sokkal könnyebben terjed a korábbinál, még hetek telhetnek el, mire láthatóak lesznek a lezárások hatásai.

Galgóczi Ágnes közölte: az országban mindenhol terjed a vírus, Budapest és Pest megye a legérintettebb. Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be - tette hozzá a járványügyi főosztályvezető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!