2p

A gazdaságkutató intézet emelte a GDP-növekedési prognózisát, szerintük idén már megközelítjük a 2019-es szintet.

A múlt év végi előrejelzéséhez képest 0,6 százalékponttal, 4,3 százalékra emelte a gazdaság idei növekedésére (GDP) vonatkozó prognózisát márciusi elemzésében a GKI.

A magyar GDP ezzel megközelíti, de még nem éri el 2019. évi szintjét. A prognózis fő negatív kockázata a járvány okozta érdemi korlátozások áthúzódása a második fél évre, akár Magyarországon, akár a fő kereskedelmi partnereknél. Élénkítő hatású lehet viszont, ha a jövő évi választások közeledte a kormányzatot a költségvetési politika további lazítására ösztönözné - jegyezték meg.

A GKI szerint a foglalkoztatás és a munkanélküliség éves átlagban nagyjából változatlan marad, de az év folyamán javulni fog. A reálkeresetek 2 százalékkal, a fogyasztás 3,5 százalékkal, a beruházások 6 százalékkal emelkednek.

Az infláció a tavalyi 3,3 százalékosról a GKI prognózisa szerint 3,9 százalékosra gyorsul. A forint árfolyamának éves átlaga az euróval szemben a tavalyi 351 forint után idén legalább 365 forint lehet és nem zárható ki, hogy az MNB szigorításra kényszerül - vélekednek a GKI szakértői. A külső egyensúly - a várhatóan beáramló EU-transzfereknek köszönhetően - stabil többletet fog mutatni.

Bár a cégek fejlesztéseit jelentős összegű, olcsó források támogatják, a jövőbeni kereslet bizonytalan nagysága és struktúrája miatt sok vállalkozás egyelőre elhalasztja korábban tervbe vett beruházását.

Idén várhatóan az építőipar, az ipar és a szállítás bővül a leggyorsabban, és csak a turizmus-vendéglátás, valamint az ingatlanszektorban várható további visszaesés.

A GKI várakozása szerint az államháztartás pénzforgalmi hiánya a tavalyi 5549 milliárd forintról 3700 milliárd forintra, a GDP 8,1 százalékáról mintegy 6,5 százalékra csökken. A GDP-arányos államadósság 2020-ban 81 százalék lehetett és feltehetőleg 2021-ben is ezen a szinten marad - olvasható a GKI tavaszi előrejelzésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!