4p

Az elmúlt egy évtizedben nem költött annyit a kormány munkanélküli ellátásra, mint amennyit a 2021-es költségvetésbe épített be. Az előirányzat emelkedése azonban nemcsak a munkanélküliség növekedésével van párhuzamban.

A kormány kedden délelőtt nyújtotta be a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot,  mely már egy részben megújult foglalkoztatási alapot tartalmaz. Mint arról mi is beszámoltunk, a veszélyhelyzet ideje alatt a gazdaságvédelmi alapba csatornázták a Nemzeti Foglalkoztatási Alap forrásait, az intézkedés azonban nem csak átmeneti volt. Az önálló alapot jelen állás szerint végleg megszüntették, így a most benyújtott költségvetésben sincs már ennek nyoma. A veszélyhelyzet miatti módosításoknak megfelelően a Gazdaságvédelmi Alap tartalmaz egy Gazdaságvédelmi Foglalkoztatási Alap címet, melynek összetétele azonban megegyezik az eddig ismert foglalkoztatási alappal. Ez a cím tartalmazza a munkanélküli ellátásokat, a közfoglalkoztatásra szánt összeget, valamint az egyéb, munkaerőpiacot közvetlenül érintő intézkedések forrásait.

A most benyújtott dokumentum alapján jövőre sem elhanyagolható méretű problémákra számít a kormány a munkaerőpiacon, legalább is így értelmezhetjük azt, hogy bizonyos előirányzatoknál az ideinél jóval több forrást biztosítana a kormány.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Passzív ellátásokra az idei 83 milliárd forint után jövőre 108,5 milliárd forintot biztosítanak, ez a sor tartalmazza a munkanélküliek számára fizetett álláskeresési támogatásokat és járadékot. A 2021-re tervezett előirányzat egyébként kiemelkedő összegnek tekinthető, az elmúlt évtized zárszámadásait végignézve az erre a célra elköltött összeg 50 és 72 milliárd forint között mozgott.

Az előirányzat növekedése két tényezővel magyarázható: egyrészt a konvergencia program alapján jövőre is az elmúlt éveknél magasabb munkanélküliséggel számol a kormány, tehát várhatóan több embernek kell folyósítani munkanélküli segélyt. A várakozások szerint a tavalyi 3,4 százalékos munkanélküliségi ráta idén 5,6 százalékra emelkedhet, jövőre pedig 4,3 százalékra. Másrészt, mivel ez az összeg a bruttó bér 60 százalékában meghatározott támogatás - felső korlátja a mindenkori minimálbér -, ezért az ellátások nagysága is emelkedhet jövőre. Az ugyan csak év végén derülhet ki, hogy 2021-től milyen mértékben emelkedik a minimálbér, de valamekkora növelésre jó eséllyel számítani lehet.

A munkaerőpiaci problémák kezelésében még jövőre is fokozottabb mértékben támaszkodhat a kormány a közfoglalkoztatásra. Start-munkaprogramra ugyanis összesen 165 milliárd forintot szánnak az eredetileg idei évre tervezett 140 milliárd után. Bár fontos megjegyezni, hogy a kormány a válsághelyzet kezelése érdekében, ha a piaci folyamatok igénylik, 100 ezerről akár 200 ezer főre is bővítheti a közfoglalkoztatási programok keretszámát. A bővítés valós forrásigénye jelenleg nem ismert, Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbbi kijelentése alapján eddig 5000-rel több embert vontak be ilyen állami foglalkoztatási programba.

Ami az egyéb kiadásokat illeti, picit megvágták a foglalkoztatási és képzési támogatásokat, erre 18 milliárd forintot szánnak az idei 20 milliárd után. Szakképzési és felnőttképzési támogatásokra változatlanul 25 milliárd forint az előirányzat. Bérgarancia kifizetésekre 4,5 milliárd után 4 milliárd menne, az EU-s elő- és tárfinanszírozásra pedig az ideivel megegyezően 85 milliárd forintot igényelhet a terv szerint.

Jövőre mindenesetre a Gazdaságvédelmi Foglalkoztatási Alap számára 422 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetés tervezete szerint, melyből a kiadások 407 milliárd forintot emésztenek fel. A kormány tehát szükség esetére biztosított az alap számára némi mozgásteret is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!