Legtöbbjüknek, akik az ukrán nyelvet választják, valószínűleg fogalmuk sincs, hogy milyen régóta tartó vita folyik erről a nyelvről. Az egyik oldal egyetlen egy népnek tekinti az oroszokat és az ukránokat, a másik oldal pedig nem.
Előbbiek azt állítják, hogy az ukrán csak az orosz nyelv egy dialektusa, míg utóbbiak azt állítják, hogy ez egy külön nyelv. De kinek van igaza? Sajnos nincs egyértelmű válasz. A nyelv és a dialektus közötti különbség ugyanis mindig attól függ, hogy kit kérdez az ember – mutat rá a The Conversation cikke.
A nyelvészeti szempont
Sok nyelvész arra alapozza a nyelv vagy dialektus meghatározását, hogy a beszédformák kölcsönösen érthetőek-e. Azaz, ha két ember ugyanazon a nyelven más-más dialektust beszél, valószínűleg megérti egymást. Ha azonban két ember külön nyelven beszél, valószínűleg nem érti meg a másikat.
E meghatározás mentén a cseh és a szlovák nyelv egyazon nyelv dialektusának tekinthető, s ugyanez vonatkozik az indonéz és a maláj nyelvre is.
De egyes beszédformák egészen másképp néznek ki írásban. Például a szerb ugyanúgy a cirill ábécé egy változatával van írva, mint az orosz, míg a horvát a latin ábécé egy formáját használja. Ennek ellenére sok nyelvész a szerb és a horvát nyelvet egy nyelv dialektusának tartja, mert általában a beszélt formák érthetősége számít.
Az emberiség nagyon régóta beszél nyelveket, de csak néhány évezrede ír is. Ráadásul a nagyjából 7000 ismert élő nyelv közül csak körülbelül 4000 rendelkezik írásrendszerrel.
A politika mást mond
A politológusok számára azonban a nyelv és a dialektus közötti különbség nem a kölcsönös megértésen alapul, hanem a politikán. Ilyen például hogy a hindi és az urdu külön nyelv, mert India és Pakisztán kormánya azt állítja, hogy azok, holott a két változat köznyelvi beszélt formái feltűnően hasonlóak.
Max Weinreich jiddis tudóstól származik az a felfogás, hogy „minden nyelv egy dialektus, csak az egyik szárazföldi hadsereggel, a másik haditengerészettel felszerelve”. Más szóval, egy kormányzat valóban előmozdíthatja azt a nézetet, hogy egy dialektus külön nyelv, még akkor is, ha nem nyelvi szempontból az.
Moldávia például azzal érvel, hogy a moldáv egy külön nyelv, noha közel azonos a románnal. Bár Románia felháborodott ezen, a moldáv alkotmány 13. cikke szerint az ország hivatalos nyelve a moldáv, és nem a román. Így a kettő külön nyelv – legalábbis politikailag.
Ha hivatalos státusszal ruháznak fel egy adott beszélt formát, az nemcsak a használatát ösztönzi a kormányban, hanem általában azt is jelenti, hogy a beszélt formát az iskolákban tanítják, így biztosítva, hogy a jövő generációinak közös nyelve legyen – még akkor is, ha azt nacionalista célokra találták ki.
Ahogy a „hadsereggel és haditengerészettel rendelkező dialektus saját nyelvnek tekinthető", úgy más nyelveket is puszta dialektusnak lehet nevezni. Például a Kínai Népköztársaság hivatalos nyelve a standard kínai, amelyet gyakran egyszerűen „kínaira” rövidítenek, és néha – vitatottan – mandarinnak neveznek. De messze nem ez az egyetlen beszédforma, amelyet országszerte használnak.
A kantoni nyelvet például széles körben beszélik Hongkongban és környékén, mégis gyakran a „kínai” dialektusaként kezelik.
A beszélt mandarin és a kantoni nyelv azonban mégsem érthető kölcsönösen. Mint ilyen, nyelvi szempontból ez a két beszédforma nem egyetlen nyelv dialektusának tekinthető, hanem különálló nyelveknek. Ezért a kínai kormány annak érdekében, hogy megerősítse a központi kormány erejét a szeparatista érzelmekkel szemben, régóta támogatja a nyelvi egységesítési szándékot. A kormány által meghatározott szabványos kínai nyelv használata érdekében a televíziós és rádiós szakembereket például szigorú követelményeknek vetik alá, és akár pénzbírságot is kaphatnak a helytelen kiejtésért.
Kínában ezért sok helyen fokozatosan megszüntetik a helyi beszédformákat. Sok dialektus mára hanyatlóban van, és néhányat a kihalás veszélye fenyeget. Az ilyen erőfeszítések persze nem feltétlenül jelentik azt, hogy ezek a beszédtípusok nem „valódi nyelvek” - nyelvi értelemben.
De politikailag az a különbség a nyelv és a dialektus között, amit Kína annak tekint és mond. Ez még nemzetközi szinten is látszódik, mivel számos szervezet, mint az Egyesült Nemzetek Szervezte (ENSZ) is elismeri, hogy a „kínai” a kínai kormány által szabványosított és népszerűsített beszédforma.
A konfliktus megoldása
Szóval hogy az ukrán az orosz dialektusa vagy önálló nyelv? Nyelvi szempontból az ukrán és az orosz hozzávetőleg annyira különbözik, mint a francia és a portugál.
Bár a francia és a portugál nyelv egyaránt a latin származéka, mára eléggé eltértek egymástól ahhoz, hogy megnehezítsék a kölcsönös megértést. Hasonlóképpen, míg az ukrán és az orosz nyelvnek közös az őse, a ma beszélt formáik már eléggé különböznek, és erős nyelvi okok támasztják alá, hogy külön nyelvnek tekintsük őket.
Politikailag azonban az, hogy az ukrán dialektus vagy nyelv, részben attól függ, hogyan végződik a háború.
Ha Ukrajna független ország marad, amely az ukránt külön nyelvnek tekinti, akkor külön nyelvként tekinthetünk rá.
Ha azonban egész Ukrajna Oroszország ellenőrzése alá kerül, és ezzel befejezi azt a folyamatot, amelyet 2014-ben a Krím annektálásával elkezdett, akkor Oroszország előmozdíthatja azt a nézetet, hogy az ukrán nyelv csupán az orosz nyelv egy dialektusa. Ezzel pedig nemcsak Ukrajna területi integritása van veszélyben, hanem egy egyedi és különálló kulturális közösség függetlensége is.
