2p

Beszédes ábra az aktuális román és magyar átlagfizetésekről. Keleti szomszédunk hivatalosan is lehagy minket lassan. Két igen problémás területen viszont már jobb a helyzet odaát, mint idehaza.

A román statisztikai intézetre hivatkozva közölte szerdán délután a legfrissebb béradatokat az MTI. Meglehetősen szűkre szabott összegzésükben csak néhány főbb adatot és ágazatot emeltek ki, tudtukon kívül azonban mégis sikerült a magyar kormány számára néhány roppant kellemetlen információt is szolgáltatni. Mindehhez csak hozzá kell párosítani a magyar statisztikát.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Persze, lehetne azzal takarózni, hogy míg a román adat júniusra vonatkozik, a magyar még csak májusi statisztika, a kritikus ágazatokat tekintve aligha elképzelhető, hogy egy hónap alatt megfordulna a helyzet és hirtelen közel 30 ezer forinttal nőne a nettó kereset. Az országos átlagokat tekintve pedig tekintélyes előnyt szereznénk.

Az alábbi ábrához túl sok kommentár nem is szükséges talán, főleg akkor nem, ha tudjuk: a magyar oktatásban és egészségügyben dolgozók alacsony bére évek óta kritikus pontja a hazai munkaerőpiacnak. Most már a jellemzően lebecsült, Magyarországtól több gazdasági mutatót és fejlettséget tekintve lemaradt Romániában is jobb a helyzet, mint nálunk.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!