3p

 

Megérkeztek az ipari termelési adatok részletesen is.

A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 25 százalékát képviselő járműgyártásban számottevően lassult a növekedés üteme: augusztusban a kibocsátás csak 2,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A júliusihoz képest szerény mértékű bővülés elsősorban a 2018. évitől eltérő nyári leállással függ össze. A közúti gépjármű gyártásának volumene 0,9 százalékkal csökkent, ugyanakkor a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 4,5 százalékkal emelkedett.

A feldolgozóipari termelés több mint 13 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 5,9 százalékkal bővült. A két legjelentősebb alágazat közül az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 29, a híradástechnikai berendezés gyártása 1,7 százalékkal nőtt.

Kevesebb ital, több hal

 A feldolgozóipari termelésből több mint 12 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 3,2 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva, főként a hazai eladások kedvezőtlen alakulása következtében, a külpiaci eladások nőttek. Az alágazatok közül a legnagyobb súlyt (25 százalék) képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 0,2 százalékkal mérséklődött, míg a második legjelentősebb italgyártás 8,2 százalékkal visszaesett. Mindössze négy alágazatban regisztráltunk növekedést: a leginkább, 10,6 százalékkal a legkisebb súlyú halfeldolgozás, -tartósításban emelkedett a volumen.

A legnagyobb mértékben, 9,8 százalékkal a feldolgozóipar 2,8 százalékát képviselő gyógyszergyártás bővült, elsősorban a kivitel számottevő növekedésének köszönhetően.

A két közepes súlyú alág teljesítménye eltérő volt: a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 0,8 százalékkal emelkedett, ugyanakkor a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 7,1 százalékkal csökkent.

Lassult a növekedés üteme két kisebb súlyú alágban is: a villamos berendezés gyártása 5,2, míg az egyéb feldolgozóipar 9,4 százalékkal bővült. A legnagyobb mértékben, 11,4 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás esett vissza az export kedvezőtlen alakulása miatt.

Magyarország régiói közül az ipari termelés Közép-Dunántúlon (4,4 százalék), Dél-Alföldön (2,1 százalék), valamint Dél-Dunántúlon (1,5 százalék) csökkent. A többi régióban 1,4 és 5,7 százalék közötti növekedést regisztráltunk, a legnagyobb mértékűt Észak-Alföldön.

Kevesebb új megrendelés

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 5,8 százalékkal kisebb volt a 2018. augusztusinál. Az új belföldi rendelések 0,7 százalékkal nőttek, míg az új exportrendelések 6,9 százalékkal visszaestek. Az összes rendelésállomány augusztus végén 6,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!