Tegnap nyújtotta be Kocsis Máté az Alaptörvény 11. módosítására vonatkozó törvényjavaslatát. A legnagyobb visszhangot a megyék vármegyékké történő visszanevezése keltette. Önnek mi volt az első gondolata, amikor olvasta a módosító indítvány szövegét?
A lényeg az európai parlamenti választások egy időben rendezése az önkormányzati választásokkal. Önmagában semleges dolog, hogy mikor tartanak egy választást, a kontextusa viszont fontos. A Fidesz mindig úgy módosítja a választási szabályokat, ahogy az neki megfelel. Nyilván azt mutatták ki a biztosan elvégzett felmérések, hogy jobb egymásra csúsztatni a kettőt, ennek okait elemezzék a politológusok. Nincs valós alkotmányos indoka a változtatásnak, eddig tökéletesen működött úgy, ahogy volt, tehát nyilván egy mögöttes megfontolást szolgál. Ez a jogalkotás – alkotmányozásnak nem hívnám már – súlyosan visszás, valójában a joggal való visszaélés, mert direkt politikai cél áll mögötte. Ne tegyünk úgy, mintha nem az lenne a cél, hogy a Fidesz így a legjobb eredményt érje el ezen a két választáson.
Alaptörvényt viszont nem lehet azért módosítani senkinek, mert hatalomban, illetve még erősebb hatalomban akar maradni. Úgy gondolom, ez a joggal és az alkotmányozó hatalommal való visszaélés a Fidesz részéről.
Az indoklásban a költségmegtakarítás szerepel, az előző tapasztalatok alapján ezt 10 milliárd forintra becsüli Kocsis Máté. Ez nem elég indok?
Tízmilliárdos megtakarítás – miközben a Giro d’Italia magyar szakaszaira 8 milliárdot költöttünk, éppen vizes vb‐t rendezünk 30 milliárdért, újra felmerült, hogy olimpiát is szeretnénk. Tíz milliárd forint az egy kerekítési tétel a költségvetésben. A választások a legfontosabb események egy demokrácia életében, azzal takarékoskodni nem lehet, ebben takarékossági szempontok nem érvényesülhetnek, nyilván az észszerűség keretein belül. Magyarországon biztos nem az a pénz hiányzik, ami egy külön választás lebonyolításához kell. Hamis, vagy legalábbis teljesen súlytalan ez az indok.
Milyen hatása lehet ennek?
Kezdjük onnan, hogy itt kezdeményenek egy alaptörvény‐módosítást, amely mindennel együtt, szöveggel, előlappal, aláírásokkal négy oldal. Az elmúlt egy évben mennyi vita volt arról, hogy lehet‐e feles többséggel alkotmányozni. [Karsai Dániel azt az álláspontot képviselte, hogy egy esetleges feles, de nem kétharmados ellenzéki győzelem esetén az Alaptörvényt nem szabad különböző „kreatív” módokon megkerülni vagy átírni. – a szerk.] Az, hogy a Fidesz két hónapon belül kétszer módosítja a saját alaptörvényét kétharmaddal, olyan fokon erodálja az alaptörvény jellegét az Alaptörvénynek, hogy megerősödnek azok az érvek, amelyeket nagyon egyértelműen utasítottam el korábban (és egyébként még mindig elutasítok). Felmerül a kérdés, hogy mi is az Alaptörvény valójában? Teljesen delegitimálja a jogrendszer alapját ez a folyamatos módosítgatás. Nem formális szempontból, de a legitimációs bázisát komolytalanná teszi.
Mutassunk egy másik törvényt, amelyet 11‐szer módosítottak 10 év alatt. Számoljuk össze, hány ilyen törvény van, mondjuk az adójogszabályokon és hasonlókon kívül. 11 módosítás 10 év alatt: ez nem alaptörvény.
Érthetetlen módon rongálja saját legitimációs bázisát a Fidesz, a saját – ahogy beszélnek róla – legszebb produktumát, legnagyobb teljesítményét, a szebb jövő alapját köpi arcul nyilvánvaló módon. Milyen új, szebb jövő az, amit minden évben módosítok, minek az alapja az, ami évente változik? Nem tudom, Kocsis Máté hol lakik, de építse át a háza alapját 11‐szer 10 év alatt. Egyben lesz még a nappalija?
Zokogva mondom, mint alkotmányjogász, hogy ez szörnyű. Semelyik mondatát nem lehet komolyan venni az alaptörvénynek, mert lehet, hogy a jövő héten más lesz. Ez az Alkotmánybíróság, a rendes bíróságok jog- és alapjog‐értelmező tevékenységét, minden jogkereső állampolgár jogrendszerbe vetett hitét alapvetően rombolja.
A választások óta két alkalommal, egy teljesen megalapozatlan háborús veszélyhelyzet, és most egy nyilvánvaló hatalmi célokat szolgáló módosítás miatt írták vagy tervezik átírni a jogrendszerünk alapját képező törvényt. Ettől úgy látszik, a Fidesz nem fél, de ha ez egyszer áttör egy plafont, akkor hirtelen teljesen jogon kívüli állapot jöhet létre, amikor az emberek elkezdik a jogot egyáltalán nem komolyan venni, és abból nagyon nagy baj lehet.
Mit gondol a másik változtatásról, a megyék átnevezéséről?
Ez egyértelműen egy gumicsont, amivel el akarják terelni a figyelmet az önkormányzati választások áthelyezéséről, de ez is rettenetes. Visszamegyünk a múltba, egy demokratikus jogállamban nem lehet feudális intézményeket feltámasztani. A szavaknak meg a neveknek jelentősége van. Az írott és kimondott szó tisztelete az Orbán‐rezsimben teljesen eltűnt, de nagyon nagy különbség van a megye és a vármegye között. Ez nem is a Horthy‐rendszerbe, hanem a középkorba való visszamenetel, a vármegye egy középkori – nagyon szép, akkor a magyar államiságot jól szolgáló – intézmény. De a jelenből nézve szörnyűségesen avíttas, idejétmúlt, középkori.
Teljesen értelmezhetetlen ennek az alkotmányjogi üzenete. Vármegyében laknak az emberek? Jobbágyok laknak ott ezentúl? Végül is közmunkások vannak…
De végül is ez csak egy szó, egy elnevezés. Ha nem változnak a jogszabályok, nem mindegy, minek nevezünk valamit?
Mindig azt mondom kollégáknak, tanítványoknak, hogy az alaptörvényben minden egyes szónak kiemelt jelentősége van. Minden egyes alaptörvényi szóra épületeket húzunk fel – a társadalom szövetét. Ez nem csak egy kis kozmetikázás, hiába tekintik esetleg annak. Ha vármegyékben lakunk, akkor visszaugrottunk 300 évet, nem harmicat, nem százat. Ez egy középkori jogintézmény, hiába hívták 1949‐ig vármegyének. Annak akkor megvolt az oka, de az elmúlt harminc évben nem így hívtuk őket, és ennek is oka van.
Az önkormányzati választások áthelyezése, a vármegyék és a főispánok visszahozatala a magyarországi önkormányzatiság további leépítését vetíti előre?
Nem vagyok politológus, és még kevésbé látok a jövőbe. Az biztos, hogy a kormány, vagyis a Fidesz lépésről lépésre halad a totális hatalomgyakorlás felé. Ez nem jelenti azt, hogy putyini Oroszországot vagy Észak‐Koreát vizionálok, de lépésről lépésre minden hatalmi pozíciót elfoglalnak.
Az, hogy ez egy átfogó, az önkormányzatiságot érintő változtatásnak, hatáskörszűkítésnek egy első lépése‐e, azt nem tudom. Nem ülök ott a kormányüléseken, vagy abban a még szűkebb körben, ahol e döntéseket meghozzák. Ki nem zárható.
Mindenesetre a főispánoknak jóval szélesebb jogköreik voltak, mint a kormányhivatalok vezetőinek. De amennyiben hatáskörük nem változik, miért ne hívhatnánk őket főispánnak?
Nem lehet bárminek hívni. A szavaknak nagy jelentősége van. Vannak igazságok, a dolgok többsége igenis fekete vagy fehér. Nem, nem hívhatják főispánnak, ez teljesen elfogadhatatlan! Ez nem csak egy név lesz onnantól kezdve. Képzeljük el a megszólítást: „Főispán úr”. Az egy középkori autoriter vezető, teljesen máshogy szólok hozzá, mint ha azt mondom neki, hogy hivatalvezető vagy kormánybiztos úr. Az egy neutrális, demokratikus keretek között kiválasztott vagy megválasztott vezető, aki – legalábbis elvileg – arra esküdött fel, hogy engem szolgáljon, nekem nyújtson közszolgáltatást. A főispán a királyi önkény embere által odaküldött valaki, aki elsősorban a királyhoz hű, ez a megszólítás teljesen mást sugároz a beszélgetés elejétől. (Ez persze biztosan a főispáni rendszer némi leegyszerűsítése, de a lényeg most az, hogy MA mit szimbolizál az intézmény.)
Mi lesz a következő? Fejedelemség lesz és visszaülünk a lóra? Szép és fontos a múlt, abból építkezünk, de vissza ne menjünk bele. Soha ne feledd, hogy honnan jöttél, de ne hagyd, hogy gúzsba kössön. A jelen problémáinak múltba révedéssel való álkezelése valóban jövőbe mutató megoldások helyett rettentő veszélyes lehet. És nem utolsósorban tiszteletlen a magyar történelem nagyjaival szemben. Egy Szent István vagy Deák Ferenc tán a múltba révedt? Amennyit én tudok a magyar történelemről, az alapján nem hinném…
Ugyanilyen egyszerűséggel, egy egyik napról a másikra benyújtott törvényjavaslattal vissza lehetne állítani a királyságot, mondjuk annak a Horthy‐korszakban létezett király nélküli változatát is?
Formálisan persze, bármikor. Holnaptól királyság van, eltöröljük a választásokat, Orbán Viktor mandátuma 2100‐ig meghosszabbodik, aztán a fia követi a miniszterelnöki trónon – bármit bele lehet írni az Alaptörvénybe.
Tartalmi szempontból az Alkotmánybíróság alaptörvénymódosítást nem vizsgálhat felül, még ha akarná sem, bár ez a veszély ettől az Alkotmánybíróságtól kevéssé fenyeget. Ha az országgyűlési képviselők kétharmada megszavazná, akkor holnaptól királyság lenne, és nem lennének választások. Jogi szempontból ennek semmi következménye nem lenne, a politikai következményekről nem engem kell megkérdezni.
Számíthatunk akkor akár erre is?
Az Orbán‐rezsimben nem az a legfélelmetesebb, amit csinál, hanem az, hogy nem látszik az, mire nem hajlandó már. Ez mindig is így volt, mindig is így lesz. A rezsim nem vérszomjas a szó erőszakos értelmében, megismétlem, nem putyini Oroszország, nem Észak‐Korea, de hogy hova és meddig megy el, és hogy van‐e objektív, morális vagy bármilyen szempontból kijelölt határ a közintézmények és a közmorál rongálásában, az sajnos nem látszik. Ez a legfélelmetesebb – és a legszomorúbb is, mert ezt a gyakorlatilag korlátlan hatalmat akár a valódi nemzeti egység kialakítására is lehetne használni.
