2p

A tervek szerint a B-kategóriás, tehát autóvezetéshez szükséges jogosítvánnyal rendelkezőknek nem kell elvégezniük tanfolyamot ahhoz, hogy buszt vezessenek.

A kormány egy jogszabály-módosítással jelentősen megkönnyítené azok dolgát, akik meg akarják szerezni az autóbuszok vezetéséhez szükséges D-kategóriás jogosítványt – számolt be az Infostart. A tervek szerint, ha valakinek már megvan a B-kategóriás, tehát autóvezetéshez szükséges jogosítványa, akkor azonnal jelentkezhet a buszvezetői tanfolyamra és le is vizsgázhat – nem lesz szükség a C-kategóriás, nehézgépjárművekre való jogosítványra.

Ugyanakkor a Telex kérdésére az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) azt közölte, hogy csak a szabályok módosítása után lehet jelentkezni az új képzésre, illetve miután a közlekedési hatóság kihirdeti az új tantervi és vizsgakövetelményeket. Eszerint a jelentkezők a jövőben a rutinfeladatok gyakorlásakor tanulhatják majd a korszerűsített járműellenőrzési és üzemeltetési tananyagot is.

Azt ígérik, összességében így olcsóbb, és az eddiginél akár két hónappal gyorsabb lesz megszerezni a buszjogosítványt. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Azt ígérik, összességében így olcsóbb, és az eddiginél akár két hónappal gyorsabb lesz megszerezni a buszjogosítványt. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Jelenleg még kötelező a C-kategóriás jogosítvány megszerzése, ami a képzési és vizsgadíjakkal együtt akár 400-450 ezer forintba kerül, a D-kategóriás pedig ugyanennyibe. Az ÉKM szerint ugyan az új szabályozással emelkedő óraszámok miatt ez utóbbi minimálisan drágulni fog, viszont összességében így is sokkal olcsóban és rövidebb idő alatt lehet megszerezni a D-kategóriás jogosítványt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!