3p

Minden a további drágulás felé mutat.

A nyárra még magasabbra kúszhat az új építésű lakások négyzetméterára Budapesten. Az új lélektani határ a mostani 1,2 millióról 1,5 millióra növekedhet - mondta munkatársunk, Mester Nándor a Trend FM hétfői adásában vezető hazai ingatlanfejlesztők szándékaira utalva. Minden költségelem folyamatosan növekszik, közben pedig sokan igyekeztek az elmúlt pár héten megragadni a lejáró  támogatott hiteleket, ami tovább erősítette a keresletet. Az persze kérdés, hogy ha valóban elérik ezt az új határt, akkor az már a tűráshatár is lesz egyúttal és onnantól stagnálás lesz, vagy folytatódik a drágulás - fűzte hozzá.

Fotó: mfor.hu
Fotó: mfor.hu

Kitért még arra is, hogy melyik agglomerációs környék "szabad" még. Ezeken az említett környékeken még mindig olcsóbban lehet családi házat venni, mint a Buda környéki nagyon drága településeken - mondta.

Az erről szóló beszélgetést itt hallgathatja meg:

A műsor második részében arról volt szó, hogy az orosz invázió első hónapja máris súlyos negatív következményekkel járt az orosz kis és közepes vállalatok számára - derül ki az Interfax hírügynökség által közölt március végi felmérésből. A teljes gazdaságot reprezentáló tanulmány szerint a kv-k többsége az értékesítés jelentős visszaeséséről számolt be, harmaduk már elbocsátásokat végzett vagy erre készül. Sokan felmondták az irodabérletüket, a megkérdezett cégek ötöde fizetéscsökkentés hajtott végre és felére vágta a marketing kiadásait - érzékeltette a helyzetet.

Kollégánk elmondta: Putyin elnök utasította a kormányt, hogy dolgozzon ki könnyítést célzó csomagot ezeknek a cégeknek. Ezek között például tolják el fél évvel az adó-és járulékfizetést, adjanak kedvezményes áthidaló kölcsönt a bankok és a szaktárcák gondolkodjanak további állami segítségi formákról.

Putyin a napokban több nagy iparvállalat számára már bejelentett kisebb segítséget, de a Gajdar gazdaságkutatató intézet szerint az ipari cégek továbbra is súlyos alkatrészutánpótlási gondokkal küzdenek. Erre utalva mondta munkatársunk, hogy például a légiiparban a kieső nyugati alkatrészeket ázsiai forrásokból akarják pótolni, vagyis onnan jöhetnek majd egyebek között Boeing és Airbus alkatrészek ázsiai légitársaságoktól. 

A háború orosz gazdasági hatásairól szóló beszélgetést itt hallgathatja meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!