Az eddigi 4,60 százalék helyett 5,35 százalékon hirdette meg csütörtökön az MNB az egyhetes betéti tendert, ami újabb 75 bázispontos kamatemelésnek felel meg. A lépés összhangban áll Virág Barnabás minapi kijelentésével, az MNB alelnöke ugyanis azt jelezte, hogy folyamatosan monitorozzák a piacot, és minden lehetséges eszközt bevetnek, ami szükséges.
A döntés olyan szempontból váratlan volt, hogy januárban az alelnök még arról beszélt, hogy a terveik szerint a Monetáris Tanács döntései után egyszer emelkedik az egyhetes betéti ráta. A másik oldalról viszont teljesen indokolt a döntés. A forint az ukrán háború miatt napról-napra gyengült és újabb történelmi mélypontokat ért el. Igaz, az MNB sokszor deklarálta, hogy a fizetőeszközünk kapcsán nincs deklarált árfolyamcélja. Ugyanakkor a közel másfél évtizedes csúcson lévő infláció miatt a mostani gyenge forintárfolyam mellett a jegybank sem mehet el, hiszen ez az importárak emelkedésével tovább fűti a fogyasztói árak szárnyalását.
A kamatdöntés hírére a forint minimális erősödést mutatott, a 380-as szint közeléből 378,50-re mozdult el.