4p

Nem volt sem kedélyes, sem fagyos a mai kormányülés hangulata, mindkét oldal megpróbált a szakmai kérdésekre fókuszálni, ami egy ilyen kemény kampány után önmagában dicséretes – értékelte első kormánnyal történő megbeszélését Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. 

Karácsony Gergely főpolgármester Orbán Viktor kormányfő meghívásának eleget téve részt vett a kormány mai ülésén, ahol a kormány és a főváros kapcsolatáról volt szó. A találkozó után a Karmelita Kolostor előtt megtartott – a 444 által élőben közvetített – sajtótájékoztatón Budapest vezetője kiemelte, hogy kampányprogramja jelenti számára a zsinórmértéket az elkövetkező évekre. Így legfontosabb feladatának a fővárosi egészségügyi ellátás fejlesztését, a zöldfelületek növelését és a közösségi közlekedés fejlesztését tekinti. Ezen alapvetés mentén döntöttek tegnap a Fővárosi Közgyűlésben is több kérdésben is. Így például a Liget-projekt megállításáról, miszerint a még el nem kezdett beruházások ne valósuljanak meg, a Néprajzi Múzeum befejezéséről pedig egyeztessenek.

A kormány Karácsony elmondása szerint egyetértett az új városvezetéssel a Városliget autómentesítésében, illetve a Szegedi úti felüljáró megépítésének szükségességében is. A parkból kiszoruló intézményeket egyébként örömmel üdvözölné a városvezetés Budapest rozsdaövezetiben, de erre a felvetésre egyelőre nem kapott választ a kormánytól. 

 

Az Atlétikai Stadionról szóló végső döntést a november végi közgyűlésre halasztották annak érdekében, hogy alaposan tájékozódhassanak az ügyben. Azt viszont nem tagadta, hogy a város hozzáállása alapvetően nem támogató. Orbán Viktor egyértelművé tette, ha az önkormányzat nemet mond, akkor a világbajnokságot máshol rendezik meg.

 

Karácsony elismerte: a stadionra szánt állami forrásokat aligha kapja meg Budapest. Egyelőre arra sem kapott biztató választ, hogy a kormány felkarolná a kerületi szakrendelők fejlesztésének városvezetés által erősen szorgalmazott tervét, de ahogy Karácsony Gergely fogalmazott: „proaktívak maradunk ebben az ügyben”. A szuperkórházzal kapcsolatban azt mondta: megfontolandó, hogy egy nem megfelelő közlekedési kapcsolatokkal bíró területen épüljön fel egy hatalmas egészségügyi intézmény. 

A megbeszélésen felmerült – minden főpolgármester örök témájaként – a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozása. Karácsony jó példának tartja, a külföldi egyharmados megoszlást a három szereplő: kormány-önkormányzat- utasok között. A felvetés nem aratott osztatlan sikert. De a főpolgármester szerint változtatni kell azon a gyakorlaton, hogy a vasúti és a helyközi közlekedés sokkal nagyobb részt kapjon az állami támogatásból, mint a fővárosi. 

Gulyás Gergely kancellária miniszter szerint a kormány eddig is támogatta a fővárosi közösségi közlekedést, amire nem túl adekvát példaként a főváros adósságának átvállalását hozta fel. (Erre Karácsony rögtön megjegyezte, hogy ehhez képest most 150 milliárdos adóssággal vették át a várost.) Gulyás hangsúlyozta, hogy a kormány senkivel sem szeretne jót tenni akarata ellenére, így nem épít olyan beruházásokat, amelyeket Budapest elutasít, a főpolgármestert pedig partnernek tekintik. Az egyeztetésekre jó terepnek tartják a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, amelynek kormányoldali összetétele nem változik, így ő és Fürjes Balázs továbbra is tag marad. A fővárosi oldalról természetesen új tagokat jelölnek, Karácsony ígéretet tett rá, hogy a főváros oldaláról egy Fideszes polgármester is bekerül a csapatba. 

Karácsony ígéretet tett arra is, hogy a főpolgármesteri hivatal az eddigieknél költséghatékonyabban működik majd, Handl Tamás kinevezése a Fővárosi rendészeti Igazgatóság élére szerinte szükségszerű és szakmai szempontból jó döntés volt, Atkári János szakértelmére pedig már két elődje is támaszkodott.

A fővárosi cégek tegnapi igazgató tanácsi posztjainak szétosztása körül támadt vitához csak annyit kívánt hozzátenni, hogy csupán azt sajnálja, hogy a nem került több nő a cégek vezető testületeibe. Végezetül elmondta azt is, hogy az egységes fővárosi parkolási rendszer kialakítása, amely az egyetlen kérés volt, amit Tarlós Istvánnak sem sikerült beerőltetnie a választási paktumba, most nem került elő, de Karácsony fontosnak tartaná, hogy a parkolási bevételek egy részét a fővárosi közösségi közlekedésre fordíthatnák, bár tisztában van azzal, hogy a kerületek nem szívesen mondanának le erről a forrásról. Ezen túlmenően egységes szabályozást szeretne, illetve, hogy ez a pénz ne a Fidesz közeli cégeket gyarapítsa. A november végi közgyűlésre erről is készül egy előterjesztés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!