2p

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook oldalán jelentette be, hogy elfogadja Orbán Viktor kormányfő meghívását a szerdai kormányülésre, ahol a fővárosi fejlesztések jövőjéről tárgyalnak.

Karácsony Gergely összellenzéki főpolgármester szerint ahhoz, hogy

„Magyarországon, benne Budapesten újra normális legyen a közélet, legelőször is normálisan kell viselkedniük a választott vezetőknek. Mivel Budapest fejlesztése a városvezetés és a kormány együttműködését igényli, azt tartja normálisnak, hogy megválasztásom után találkozót kezdeményezzek a miniszterelnökkel. Megjött a válasz, és úgy normális, ha a meghívást elfogadom, a szerdai kormányülésen részt veszek."

 

Karácsony Gergely Orbán Viktor meghívását a közös munka kezdetének tekinti. A későbbiekben több száz ügyben kell együttműködniük, hol vitázva, hol egyetértve a budapesti fejlesztésekről. Majd azzal folytatja, hogy az új fővárosi közgyűlés alakuló ülésén néhány ügyben már döntést is hoznak. Ezeket fogja képviselni a kormányülésen, például a Városliget, vagy a Római-part ügyében. 

Bár a bejegyzésben azt írja, hogy

„az a normális, ha foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz a programhoz, amelynek képviseletére felhatalmazást adtak a budapestiek.” A Városliget beépítése elleni harcos fellépésből az alakuló ülésre annyi maradt, hogy „nem értenek egyet olyan beruházások megvalósításával, amelyek kivitelezése érdemben még nem kezdődött el. Így különösen nem értenek egyet azzal, az Új Nemzeti Galéria megépüljön Városligetben.

Ilyen formán a Néprajzi Múzeum, a Zene Háza és a Pannon Park befejezése elé nem gördítenének akadályt. 

Karácsony Gergely szerint az a fontos, hogy a „kevesek érdekei helyett mindig a többséget szolgáljuk, a jelen csillogása és a fenntartható jövő közül mindig a jövőt, a beton helyett a fákat, a presztízsszempontok helyett pedig a budapestiek jobb életminőségét választjuk. Így készülök a holnapi fővárosi közgyűlésre és a szerdai kormányülésre is”.

Nagyon sokan szóltak hozzá a bejegyzéséhez. A többség csalárdságot gyanított a kormányfői meghívásban, így óva intette a városvezetőt, míg mások a fővárosi választói akarat harcos képviseletére kérték fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!