3p

Fél éve nem látott mennyiségű használt személygépkocsi érkezett az országba.

Idén márciusban a DataHouse adatai szerint 9 715 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az elmúlt félév legnagyobb havi mennyiségét jelenti. Ez az érték a februári 8 834-et 10 százalékkal, a mélypontot jelentő decemberi 7 510-et pedig 29 százalékkal haladta meg. Ezzel együtt is bőven van még tere a további növekedésnek: a tavalyi csúcsot jelentő 2022 márciusi 12 831-es mennyiséghez képest 24 százalékos az elmaradás.

Továbbra is Volkswagenből hoznak be a legtöbbet. Fotó: Depositphotos
Továbbra is Volkswagenből hoznak be a legtöbbet. Fotó: Depositphotos

„Az első negyedévben határozott trendfordulónak lehettünk tanúi: a rezsiköltségek és az infláció által keltett bizonytalanság immár egyre kisebb hatást gyakorol a használtautó-import alakulására -– magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Sokat segített a forint árfolyamának kedvező alakulása is, a hazai deviza az időszak jelentős részében már újra a 390 forint alatti régióban tartózkodott. Mivel a jelenlegi piaci folyamatok Európa-szerte kedvezőek, és külföldön ismét kedvezőbb áron és kevesebb kompromisszum vállalásával lehet autóhoz jutni, arra számítunk, hogy az év további részében a havi szintű használtimport újra a 10 ezer feletti tartományba kerül majd vissza.”

A használtautó-import a teljes hazai használtautó-kereskedelemnek csupán egy kis szelete: a belföldi átírások száma 6-7-szeresen múlja felül az importból származó autóvásárlásokét.

A behozott használt autók közötti márkasorrend a vezető helyeken a korábbi évek mintáját követte az első negyedévben: a legnépszerűbb márka a Volkswagen volt 12,5 százalékos részesedéssel, a második helyet az Opel szerezte meg 9,3 százalékkal, a Ford pedig a harmadik helyre futott be 9,1 százalékkal. Lejjebb azonban jelentősen átrendeződött mezőny: A tavaly még negyedik és ötödik helyen álló Toyota és Hyundai most a 7-8. helyre csúszott vissza, átadva a helyet a három német prémiummárkának, az Audinak (6,4 százalék), a Mercedesnek (5,7 százalék), valamint a BMW-nek (5,3 százalék).

A használtautó-import mennyisége az év első három hónapjában összesen 26 695 volt, ami 24 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 35 313-as értéktől. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 29 561 volt, ami 3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 28 688-as mennyiséget.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!