Hiába tiltakozik a magyar és lengyel kormány a többsebességes Európa gondolta ellen, épp ők tehetők felelőssé azért, hogy Magyarország és Lengyelország az Európai Unió perifériájára szorul - írta a Politico véleménycikkében. A brüsszeli hírportálon megjelent írás szerint a két kormányfő a jogállamiság elleni támadásokkal, a közös menekültpolitikával kapcsolatos kompromisszumképtelenséggel és az euró bevezetésének elvetésével bebetonozta a két ország helyét az EU magján kívül.
A két kormányfő közös álláspontjában kifejtette: nem akarunk két sebességes Európában élni, nem helyes ugyanis a régiót jobbakra és rosszabbakra felosztani.
A cikk szerint a legnagyobb kérdés a közös monetáris politika, az euróövezet, ez ugyanis az EU legfontosabb politikai projektje, így a blokk integrációs erőfeszítéseinek középpontjában áll. Hozzátették: az euróövezetből való kimaradás, valamint a migrációra, menedékjogra vonatkozó elővigyázatosság természetesen legitim politikai választás kérdése, ez azonban következményekkel jár.
Egyre magányosabb hely lesz Magyarország
A 2012-óta bevezetett Európai Stabilitási Mechanizmus, az új költségvetési paktum, a megerősített gazdaságpolitikai koordináció és az Európai Központi Bank megnövelt irányító szerepe máris teljesen átformálta az euróövezet működését – írják. Az Egyesült Királyság az EU második legnagyobb gazdasága – a Brxitet követően a periféria sokkal kevésbé fog vonzónak tűnni, ráadásul egyre és egyre magányosabb, kényelmetlenebb hellyé fog válni.
A szerzők ellenpéldaként Bulgáriát említik, ami – bár az EU legszegényebb országa – máris minden kritériumát teljesíti az euróövezeti csatlakozásnak, Szófia pedig júliusban már tárgyalásokat kezdett az uniós miniszterekkel a felvétellel kapcsolatban a folyamat megindításával kapcsolatban. Az eddigi kritériumokon túl is megvizsgálnák a bolgár gazdaságot, amelynek egyik eleme a bankrendszer sokktűrő képességét tesztelnék.
Orbán elszigetelt országa
Bulgária ezen felül ígéretet tett ez európai együttműködési és ellenőrzési mechanizmus által megszabott reformok végrehajtására – nehezen elképzelhető azonban, hogy Budapest és Varsó hasonló viselkedést mutatna jelenlegi politikai rendszere mellett – írják a szerzők. A bolgárokon kívül ráadásul Románia és Horvátország is olyan terveket fogalmaztak meg, amelyek felgyorsítanák a csatlakozást a következő években.
A jogállamiság elleni támadásaik és a menekültpolitika ügyében való hajthatatlanságuk miatt Magyarország és Lengyelország olyan fokú elszigeteltségtől szenved, amelyre nem volt példa a 2004-es EU-csatlakozásuk óta. A Brüsszeltől való távolság pedig csak nőni fog, ahogyan egyre több újonnan csatlakozott tagország bevezeti az eurót – írják a cikkben. Hozzátették: Magyarország esetén az elszigeteltség része annak, hogy Orbán szándékosan közeledik a Putyin-féle autoritáriánizmushoz, illetve hogy az országnak mélyülnek az autoriter rezsimekhez fűződő kapcsolatai.
A helyzet Lengyelországban még tragikusabb, ahol a kormányzó Jog és Igazságosság mandátuma sokkal gyengébb a Fideszénél. Méreténél fogva Lengyelország sokkal nagyobb hatással lenne az eurózónára, mint Magyarország vagy Csehország - emelték ki a véleménycikkben.
Mi a baj az euróval?
Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Számvevőszék tagja, korábbi országgyűlési és európai parlamenti képviselő korábban a Közgazdász-vándorgyűlésen beszélt előadásában arról: az euró sokkal több, mint fizetőeszköz: egy szimbóluma az együttműködésnek, az EU múltjának és jövőjének. A legnagyobb probléma vele az, hogy a pénzügyi és reálgazdasági ciklusokat sosem sikerült összehangolni.
A másik gond, hogy az eurózóna 19 államának versenyképessége jelentősen eltér egymástól, és érdemben sosem tettek semmit annak érdekében, hogy ezeket az eltéréseket mérsékeljék. Ez a legfőbb oka, hogy a válság során Görögország és Németország illetve Franciaország között ilyen mély ellentétek alakulhattak ki. Harmadrészt a gazdasági ciklusok megfelelő kezelése érdekében valamilyen fiskális mozgástérre lenne szükség, ami viszont az eurózónában nincsen meg - tette hozzá.
Pelczné szerint a maastrichti kritériumrendszerről mostanra bebizonyosodott, hogy nem érte el a célját, főként azért, mert a kritériumrendszer csak önmagukban vizsgálja az országokat. Nem mérik az egyes országok pénzügyi ciklusainak harmonizáltságát, nem határozzák meg, mennyire kell közelíteni a gazdasági szerkezeteknek egymáshoz, hogy a közös monetáris politika megvalósításához.
