4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az MNB új KGFB-indexe szerint tavaly a személyautók átlagdíja 9 százalékkal, 44 523 forintra nőtt. Ugyanakkor az emelés mögött nem állt a korábban megszokott ok, hiszen a járvány miatt lecsökkent forgalom, kevesebb baleset volt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl negyedévente a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) díjak alakulását bemutató indexet tesz közzé, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló tételes KGFB szerződés- és káradatbázis (KKTA) segítségével – jelentette be Kandrács Csaba alelnök a jegybank online sajtótájékoztatóján. A negyedévente közzéteendő KGFB index 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzi a személygépkocsik díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

A KGFB piac szerződésszámának 69 százalékát adó személyautókra vonatkozó mutató - az eddigi piaci kalkulációkkal szemben - a teljes piac adatai alapján kalkulál, figyelembe veszi a biztosítót váltók, maradók és az újonnan KGFB-t kötők szerződéseit, illetve „kisimítja” a naptári évfordulós szerződések torzító hatását is (utóbbi biztosításokra ugyanis a teljes piac átlagához képest magasabb bónuszfokozatok és kisebb teljesítményű járművek jellemzők). Az index az egyedi használatú (nem flottás), normál üzemmódú és szerződésű (pl. nem taxi, nem határozott idejű biztosítás) autókra vonatkozó díjváltozásokat jelzi. E nominális díjváltozást jelző mutatószámon túl az olyan MNB korrigált személyautós indexet is közzétesz, amely a biztosítási adóval, illetve a biztosítói kárkifizetések és tartalékolások levonásával a nettó díjváltozást mutatja be.

A személyautós KGFB index szerint a 2016 I. negyedévi bázisidőszaktól tavaly decemberig 73 százalékkal lett magasabb az autós szerződések díjainak átlaga, míg az adók, károk hatásától megtisztított index 40 százalékkal nőtt. Az elmúlt egy évben országosan 9 százalékkal, 44 523forintra emelkedett az átlagdíj a személyautóknál, ezen belül a budapestieknél viszont 15 százalékkal 63 213 forintra. Utóbbi a magasabb kárvalószínűséggel áll összefüggésben.
A díjak változása a 2019-ig összhangban volt a károk és adók alakulásával (vagyis a korrigált index 3-4 éven át 100 százalék körül alakult).

Tavaly azonban a járvány - és nyomában az alacsonyabb közúti forgalom és kevesebb kár - miatt a díjak javára szétnyílt az olló. Ez azt jelzi, hogy a biztosítók egyszeri hatásként tekintenek a kijárási korlátozások miatti alacsonyabb kárráfordításokra, beárazzák viszont az alkatrész- és szervízdíj emelkedést.

Ezek végleges hatását középtávon lehet majd megítélni, amelyre a jövőben negyedévente publikálandó index is lehetőséget biztosít.

Korábban lapunknak nyilatkozva a MABISZ kommunikációs vezetője, Lambert Gábor is azt említette, hogy a tavaszi időszakban valóban visszaesett a balesetek száma, ám nyáron már ismét magasabb számokat tapasztaltak. Emellett azt is kiemelte a szövetség, hogy a pandémia ellenére a javítási díjak dinamikusan emelkedtek.

Az MNB megállapítása szerint az egyes szerződések esetében ettől eltérő díjváltozások történhettek. A felügyelet megjegyzi, hogy amennyiben egy ügyfél sokallja a díját, az évfordulón lehetősége van a számára legkedvezőbb ajánlat kiválasztására, ezzel is elősegítve a verseny élénkítését ezen a piacon. Az új díjakban vélhetőleg az is közrejátszott, hogy a biztosítók ezen a területen igyekeztek a máshol (például utasbiztosítások terén) elszenvedett visszaesést kompenzálni. A járművásárlási adatok viszont alátámasztják a biztosítók érvelését, hiszen a járvány miatt sokan a közösségi közlekedés helyett autóra váltottak, a használt járművek adás-vétele az utóbbi hónapokban rekordszintre ugrott. Ha pedig sokkal több, kevésbé tapasztalt sofőr ül a volán mögé, az előbb-utóbb a statisztikák alapján a balesetek számában is megmutatkozik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!