2p

Még két évig lehet igényelni a babaváró támogatást.

Hornung Ágnes a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára közölte, a babaváró támogatást 2024. december 31-ig változatlan feltételekkel lehet kérni.

A részleteket ismertetve arról beszélt, hogy a legfeljebb tízmillió forintos hitelt továbbra is szabad felhasználású kölcsönként igényelhetik a házaspárok; ha az anya 18 és 41 év közötti, és ha az első gyermek öt éven belül megszületik, akkor a hitel kamatmentes lesz, a második gyermek után a még fennálló tartozás 30 százalékát, a harmadik után pedig a teljes tartozást elengedik.

A 30 év alatti anyák szja-mentességet is kapnak. Fotó: Depositphotos
A 30 év alatti anyák szja-mentességet is kapnak. Fotó: Depositphotos

A riporter kérdésére, hogy mi történik azon nők diákhitel-tartozásával, akik felsőoktatási, egyetemi tanulmányaikhoz diákhitelt igényeltek és gyermeket vállalnak még 30 éves koruk előtt, vagy akár az egyetemi éveik alatt, Hornung Ágnes bejelentette, hogy január elsejétől a diákhitellel rendelkező nőknek, amennyiben még a tanulmányaik alatt vagy annak befejezését követő két éven belül gyermeket szülnek, elengedik a teljes diákhitel-tartozásukat.

Az államtitkár az új családtámogatási elemek közül beszélt a 30 év alatti anyák szja-mentességéről is. Az új intézkedés szerint azok a nők, akik 30 éves koruk alatt szülnek vagy fogadnak örökbe gyereket - független attól, hogy házasságban élnek, hajadonok vagy elváltak - az átlagbér erejéig szja-mentességet kapnak, amely a magzat 12 hetes korától igényelhető annak az évnek a végéig, amíg az anya betölti a 30 éves kort - ismertette Hornung Ágnes.

Elmondta azt is, hogy a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyereket nevelő családok januártól az eddigi kedvezményeken felül további 10 ezer forintos adókedvezményt vehetnek igénybe, a gyermekek otthongondozási díja (gyod) pedig bruttó 232 ezer forint lesz.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!