7p

Ha a koronavírus miatt elmaradnak a nagy sportesemények, akkor az online szerencsejáték is visszaeshet, ami pedig a Szerencsejáték Zrt. egyik fő bevételi forrása. Elmaradnak a budapesti bulik.

A szerencsejáték szektort sem kíméli meg a koronavírus, hiszen bár a kormány által elrendelt rendíkívüli veszélyhelyzet nem tartalmazott a kaszinókra, kártyatermekre vonatkozó előírásokat, a piac jelentősebb szereplői úgy döntöttek, hogy felfüggesztik a pókerversenyeket, illetve a külföldi vagy külföldön járt magyar vendégeket pedig arra kérték, hogy kerüljék el a kaszinókat.

"Értesítjük Önöket, hogy a márciusra tervezett versenyek, valamint a hó végi EuroCenter Póker Kupa elmarad! A 2020. március 26-28. között megrendezett pókerversenyre részvételi jogot nyert versenyzőink a nevezés díját a Las Vegas Casino Atrium Eurocenter kasszájában személyesen, a részvételi jegy bemutatásával átvehetik" - közölte a tavaly januárban elhunyt Andy Vajna örököseihez tartozó Las Vegas Casino. Az öt budapesti kaszinó változatlanul nyitva van, ahova rengeteg külföldi turista is be szokott térni. A turizmus azonban a járvány miatt Budapesten is alaposan visszaesett.

A legtöbb pókerverseny azonban a Duna Plázában szokott lenni, de egyelőre ott is vége a játéknak. "A rendkívüli egészségügyi helyzetre való tekintettel, a Duna Poker Center a mai naptól ideiglenesen felfüggeszti pókerversenyek szervezését. A Duna Poker Gold és Platinum elnevezésű termeinket pedig csökkentett kapacitással, készpénzes játéklehetőséget biztosítva maximum 7 darab/terem játékasztalon üzemeltetjük tovább" - közölte a hely vezetősége. A kártyatermek engedélyei a Monaco Póker Kft., illetve a Plaza Póker Kft. nevére szólnak, a két cég együtt 2018-ban mintegy 890 millió forintos árbevételből 330 millió forintos profitot termelt a tulajdonosoknak.

Próbálja elkerülni a koronavírust a soproni kaszinó is. A Garancsi István nagyvállalkozóhoz köthető kaszinó arra kérte azokat a vendégeket, akik az egészségügyi hatóságok felhívása szerinti olasz, kínai, koreai, iráni és más országok veszélyes területein jártak az elmúlt két hétben vagy onnan közvetlenül érkeztek, hogy biztonsági okokból tartózkodjanak a Casino Sopron látogatásától, különösen, ha az első influenzaszerű tünetek már jelentkeznek. A Borkai-ügyből ismert Rákosfalvy Zoltán tulajdonában lévő győri kaszinóban pedig fertőtlenítik a zsetonokat, a kárytákat és a pénznyerő automatákat is, valamint szintén a külföldön járt játékosokat nem látják szívesen.

A turizmus után globális szinten talán a szerencsejátékipar fogja legjobban megérezni a koronavírus negatív gazdasági hatásait. A H2 Gambling Capital azt várja, hogy a koronavírus (Covid-19) járvány miatt 2020-ban a globális szerencsejáték piac nyeresége akár 8 százalékkal is csökkenhet, az idei lehet a második olyan év az elmúlt 20 évben, hogy csökken az iparág éves bevétele - írta Fortunaweb szakportál. A járvány már számos kulcsfontosságú joghatóságban befolyásolta a bevételeket. A kínai lottópiacot, valamint Szingapúrt és Makaót már érintette, ahol a szerencsejátékok bevételei 87,8 százalékkal estek februárban. Az online szerencsejátékokat is befolyásolhatja bármely jelentős sportesemény lefújása, és ez a H2 szerint mindenre
kiterjedő hatással lenne.

Nagy vesztese lehetne például a Szerencsejáték Zrt is, amelynél tavaly meghaladta a 250 milliárd forintot a bukmékeri fogadások árbevétele, az idei bővülés pedig a labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia révén a 10 százalékot is elérheti. A két bukmékeri sportfogadás 250 milliárd forintot meghaladó árbevételének csaknem 30 százalékát az interaktív csatornákon játszható TippmixPro adta, növelve a részarányát a hagyományos lottózókban értékesített Tippmixszel szemben. Japánban ugyanakkor egyre inkább kérdéses, hogy meg tudják-e rendezni nyáron az olimpiai játékokat. A héten már komolyan felmerült, hogy legalábbis elhalaszthatják az olimpiát, de egyelőre változatlan az olimpia időzítése. Az Európai Labdarúgó Szövetség pedig felfüggesztheti a Bajnokok Ligája és az Európa Liga küzdelmeit, amelyek meccseire szintén tömegek szoktak fogadni.

Ügyes trükk

A szórakoztató szektor is nagy vesztese lesz a koronavírusnak. Csütörtöktől ugyanis felfüggesztik az előadásokat minden fővárosi fenntartású moziban és színházban, továbbá szüneteltetik a szolgáltatásokat a múzeumokban és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár minden fiókintézményében. A kormány által elrendelt veszélyhelyzet egyik eleme ugyanis, hogy megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények megtartását. Ezen rendezvények esetében a rendezők és szervezők felelőssége, hogy ne tartsák meg azokat. A fővárosi önkormányzathoz tartozik a Corvin, a Puskin, a Művész, a Toldi, a Kino és a Tabán mozi. A Budapest Film Zrt. 2018-ban 1,2 milliárd forint bevétel mellett 45 millió forint nyereséggel zárt.

Ügyes trükköt talált ki viszont a budapesti plázákban található mozikat üzemeltető Cinema City. Úgy döntöttek, hogy termenként értelmezik a korlátozást, egy előadásra 99 látogatót (vannak 176 fős termeik is) vehet vagy foglalhat jegyet, de az izraeli tulajdonú nemzetközi mozihálózat a közleménye szerint minden esetben követi és betartja az érvényes jogi szabályozást. A mozik azonban a létszámkorlátozás mellett továbbra is nyitva tartanak. A Bem Mozi továbbra is nyitva tart és megtartja a meghirdetett vetítéseket, mivel egyedüli mozitermük befogadóképessége nem haladja meg a 100 főt. Hasonló ok miatt a Cirkogejzir mozi is nyitva maradhatna, de végül úgy döntöttek, hogy a március 13-ára és az az utáni napokra tervezett előadások bizonytalan ideig elmaradnak.

Csend lesz

A legnépszerűbb budapesti koncert helyszínek sorra jelentik be, hogy egyelőre elhalasztják programjaikat. A Budapest Park, az Akvárium, a Barba Negra és a Dürer Kert is törli a bulikat. A koncertek részben elmaradnak, részben új időpontban tartják meg majd őket. "Annak érdekében, hogy minél előbb megfékezhetővé váljon a koronavírus terjedése, a Dürer Kert március 31-ig tervezett koncertjei elmaradnak, vagy későbbi időpontban kerülnek megrendezésre" - olvasható a szervezők közleményében. A Budapest Park pontosabban még csak áprilisban nyitott volna ki, így ott még van arra remény, hogy felcsendül a zene. A nagyobb nyári fesztiválok helyzete is bizonytalan.

A következő egy hónapban Debrecenben több mint 410 olyan kulturális, tudományos és sportrendezvény marad el, amelynek a látogatottsága meghaladná a száz főt. A nagyerdei gyógy- és termálfürdő csütörtöktől nem fogad látogatókat, a tervezett orvosi kezeléseket átütemezik, az Aquaticum élményfürdő a most folyó karbantartás után nem nyit ki, a városi uszoda lakossági szolgáltatásai szünetelnek, de bezárták az összes iskolai uszodát is. Felfüggesztette előadásait a debreceni Csokonai Színház és a Vojtina bábszínház, elmarad a tavaszi fesztivál, a kortárs magyar drámákat bemutató Deszka Fesztivál és a nyári katonazenekari fesztivál is. Az Apolló Mozi március 12-i hatállyal visszavonásig mindhárom termében felfüggeszti vetítéseit, a helyszínen értékesített jegyeket március 20-ig a mozi jegypénztárában visszaváltják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!