2p

A déli határra nehezedő elképesztő migrációs nyomás miatt indokolt és szükséges a határvadász ezredek felállítása - hangsúlyozta a közmédiának Kósa Lajos, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke, a Fidesz-frakció védelmi és bevándorlásellenes kabinetjének csütörtöki kihelyezett ülésén, Röszkén.

Közölte: az első ütemben 2200, a második ütemben pedig 1800 határvadászt kívánnak bevonni a magyar határ védelmébe.
Ugyanakkor újra kell gondolni a határvédelemről szóló jogi eszközrendszert is, hiszen az ezt szabályozó, 1974-ben még Jugoszláviával kötött "ősöreg" megállapodás semmilyen módon nem alkalmazható a jelenlegi viszonyok között - tette hozzá Kósa Lajos.

Kósa Lajos. Fotó: MTI
Kósa Lajos. Fotó: MTI

A migrációs helyzet érzékeltetésére elmondta, hogy amíg 2018 első félévében 3 ezer határsértővel szemben intézkedtek, addig az idei első félévben már 114 ezer volt a határsértők száma; míg 2019-ben naponta átlagosan 30-an próbálták illegálisan átlépni a határt, 2022-ben 580-an. Hozzáfűzte, hogy az elmúlt év egészében 123 ezer illegális migránssal szemben intézkedtek a hatóságok. 

A képviselő szerint ebben a helyzetben szükség van a rendőrségi törvény módosítására is, mert most bizonyos esetekben ki vannak szolgáltatva a migránsoknak, és tényleg az életüket kockáztatják azok, akik felelnek a schengeni határ védelméért és az ország biztonságáért. Ennek érdekében az Országgyűlés őszi ülésszaka előtt egyeztetni szeretnének a kormánnyal és a parlamenti erőkkel - mondta Kósa Lajos. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!