8p

Egy órán át válaszolt saját és olvasóink kérdéseire Lázár János miniszterelnöki biztos, kormánybiztos, országgyűlési képviselő. Az Ukrajna elleni háború ügyében higgadtságot vár a kormánytól, más kérdésekben viszont dinamizálná a kormány politikáját, a választásokon nagy küzdelmet vár.

A csütörtöki események tükrében nem meglepő módon a Lázár Jánossal folytatott beszélgetés is az Oroszország által indított háború kérdésével kezdődött. Az egykori minisztert is megrendítették a történtek, de fontosnak látta rögtön nagyobb összefüggésbe is helyezni az eseményeket. „A Covid után ez egy újabb krízishelyzet a térségünkben, Európában. A háború meg fogja változtatni a kontinens, de akár az egész világ helyzetét is. Súlyos gazdasági következményekkel is számolok, újabb válság jöhet, attól félek.”

Leszögezte viszont, hogy „Magyarország és az itt élő emberek biztonsága a legfontosabb”, valamint segíteni kell azokon is, akik országunkba menekülnek majd. Ennek kapcsán reagált Márki-Zay Péter azon mondataira, hogy Magyarországnak katonákat és fegyvereket kéne küldeni Ukrajnába [tegyük hozzá, ezt az ellenzéki miniszterelnök-jelölt még a nyílt háború kirobbanása előtt, szerda este mondta]. Lázár szerint „ez nagyon veszélyes gondolat. Tisztában kell lennünk az erőnkkel. NATO- és EU-tagként el kell ítélnünk az orosz támadást, de komoly következményekkel járna, ha belesodródnánk a háborúba. Putyin megfenyegetett mindenkit. Felelőtlen lenne katonákat vagy fegyvereket küldeni.” Ennek kapcsán azt is kifejtette, hogy ez a választásokra is hatással lehet.

„Április 3-án vezetőket választunk. Nem mindegy, ki tud higgadtan, nyugodtan dönteni. Minden szót, minden tettet meg kell fontolni. Alkalmatlan az, aki pillanatnyi felindulás alapján, vagy a saját politikai népszerűsége érdekében dönt és katonákat akar küldeni.”

A várható pusztító gazdasági hatásokról elmondta, egyetért Biden elnökkel abban, hogy a szabadságnak ára van, amit meg kell fizetni, és nem is lesz olyan ember Európában, akinek az életét gazdasági értelemben ne befolyásolná a háború. A már így is súlyos infláció további növekedése jöhet, az energiaellátás biztonsága is veszélybe került. „Minden ágazatot és a mezőgazdaságot is hátrányosan fogja a háború érinteni, bele fog remegni mindenki.”

Lázár János azt tartja a legfontosabb feladatának, hogy segítsen a következő tíz évet a vidék fejlesztésére fordítani. Fotó: Bánkuti András
Lázár János azt tartja a legfontosabb feladatának, hogy segítsen a következő tíz évet a vidék fejlesztésére fordítani. Fotó: Bánkuti András

Kérdésünkre, hogy számoltak-e a Fideszben ezzel a forgatókönyvvel, és mire számítanak, hogyan befolyásolhatja a választási esélyeket a háború kitörése, a képviselő inkább általánosságokban válaszolt. Elmondta, azzal mindenképpen számoltak, hogy az előttünk álló években nem lesz olyan stabilitás, mint az elmúlt 10-15 évben. „Covid, infláció, energiaárak, háború, ezek mind kockázatokat jelentenek. Megváltozott a világpolitikai, világgazdasági helyzet.” Azt a választókerületében az emberekkel beszélve is tapasztalja, hogy „aggasztja, foglalkoztatja” az embereket a helyzet, ezért szerinte is biztosan befolyásolni fogja a választási eredményeket a háború, de hogy milyen irányba, azt még nem lehet megmondani.

Lázár szerint tény, hogy az emberek 70-80 százaléka azt várja el a kormánytól, hogy megvédje őket, akár az infláció, akár a Covid, akár a háború hatásairól van szó. „Az ellenzéki szavazók körében is magas a támogatottsága az üzemanyagárak, az élelmiszerárak vagy éppen a törlesztőrészletek befagyasztásának. Nem lehet elvi szempontok szerint mérlegelni ezeket a lépéseket, ha segíteni akarunk, meg kell lépni ezeket, kerül, amibe kerül.” Stabil, nem kaotikus kormányzásra van most szükség, és a továbbiakban is számít hasonló lépésekre.

„Mi mindig a választók, a választópolgárok oldalára állunk, és ez nem csak demagóg duma.”

Amikor a kormány által az ő háttérbe vonulása óta, az elmúlt négy évben elkövetett hibákról kérdeztük, a képviselő azt válaszolta, nem azt kéri számon a kormányon, amit csinált, hanem azt, amit nem csinált, ő ugyanis dinamikusabban alakított volna át bizonyos ágazatokat, hibának tartja a vasárnapi boltzár ügyében történt visszakozást, valamint protekcionistább politikát követett volna a kiskereskedelem területén.

„Volt minisztertársaim és utódaim munkáját nem szeretném minősíteni, hiszen tudom, milyen nehéz és összetett a kormányzati munka” – tette még hozzá.

Szőrmentén érintette a politikus a Fidesz-közeli korrupciós botrányokat is. Úgy vélte, „természetes dolog”, hogy egy ilyen régóta hatalmon lévő, és ilyen jelentős számú politikai közösséghez csapódnak haszonlesők, akiket saját anyagi érdekeik vezérelnek. „Körültekintőbbnek kell lenni, jobban, határozottabban kell ezeket az ügyeket kezelni. Erre egyetlen ember lehet képes: Orbán Viktor.”

A miniszterelnökről beszélve Lázár újra leszögezte: stratégiai kérdésekben hűséges, lojális szövetségese Orbán Viktornak.

„Az, hogy mit hogyan lehet megvalósítani, más kérdés, ebben van, amit máshogyan tennék, szerveznék. De a problémáimat szemtől szemben szeretem elmondani, megbeszélni Orbán Viktorral, akivel mind a mai napig szoktunk beszélgetni” – hárította a miniszterelnökre vonatkozó kérdéseinket.

Lázár János szerint a kormánypártok legnagyobb előnye a választásokon Orbán Viktor tapasztalata, felkészültsége. Ilyen időkben „nem bízhatjuk az országot akárkire, az évtizedes tapasztalat óriási előny”.  Április 3-a kapcsán pedig arról beszélt, nem a kétharmad a kérdés, hanem hogy kapnak-e megerősítést vagy sem az eddigi út folytatására. „Jól tájékozott optimista vagyok, és óva intek mindenkit attól, hogy higgyen a közvéleménykutatásoknak. Dinamikusan változik a választók véleménye akár a Covid, akár a háborús helyzet miatt is.” Abban biztos, hogy nagy küzdelem lesz, mert az ellenzék külföldről is nagy támogatást kap.

Saját választókerületi esélyeiről azt mondta, hogy „egy gigantikus hadsereggel” áll szemben, hiszen Márki-Zay Péter, a miniszterelnök-jelölt ellen indul. Ahogy más billegő körzetekben, itt is akár néhány száz szavazat dönthet. Ennek kapcsán kijelentette: „Csak a választókerületem szavazóinak bizalmát szeretném elnyerni, listáról nem akarok bekerülni a parlamentbe. Ha ez nem sikerül, tudomásul veszem.”

Később még egyszer leszögezte: „Nincs sok keresnivalóm a politikában, ha Hódmezővásárhelyen nem nyerem el a választók bizalmát.”

A polgármesteri tisztségben viszont nem gondolkodik, ez összeférhetetlen is lenne a képviselői munkával. Kiemelte viszont, hogy Márki-Zay Péternek ott van ez a dilemma, és ha a képviselő, ne adj isten miniszterelnök lenne, akkor legkésőbb nyár végéig polgármesterválasztás lenne a városban. „Akkor rendezni fogjuk a rendeznivalókat” – mondta Márki-Zayról, akivel továbbra sem tervez egyébként kiállni vitázni, mert szerinte ez „parttalan lenne, a revansról szólna”.

Arra a kérdésre, hogy vállalna-e szerepet egy új Orbán-kormányban, Lázár János azt válaszolta, nincsenek ilyen ambíciói „Foglalkoztat persze az országos politika, de az elmúlt négy évben sok időm volt tanulni és új tapasztalatokra szert tenni. Úgy gondolom, rengeteg olyan terület van, ahol hozzá tudok járulni az ország ügyeihez.”

További cikkeink a 2022-es választásokkal kapcsolatban:

Szóba került Brüsszel és a kormány viszonya, a napokban elveszített jogállamisági per is. Lázár ezt az ügyet is tágabb kontextusba helyezte. Álláspontja szerint minden európai országnak érdeke, hogy Európa gazdaságilag és – különösen a legújabb fejlemények tükrében – katonailag is erős legyen, de az ehhez vezető utat a nyugati országok a globalizáció és a mélyebb integráció mentén képzelik el, a közép- és kelet-európai országok viszont nem akarnak lemondani nemrég, nehezen megszerzett szuverenitásukról, önazonosságukról. „Kérdés, hogy ezek az ellentétek áthidalhatók-e vagy szétfeszítik a rendszert.”

Mindez Lázár János szerint ezek a korszellem alapvető kérdései is, Trump hatalmas támogatottsága, a Brexit is ezt mutatja.

„Az ellenzéki választóknak is fontosak az önazonosság, az önrendelkezés kérdései, aki ezt a korszellemet, ezt a nemzeti karaktert nem érti, az nem tud választást nyerni.”

Olvasói kérdésre beszélt Lázár János Soros Györgyről is. A képviselő leszögezte, hogy Sorost tehetséges, sikeres, felkészült embernek tartja, akinek „van valami a fejében”, világos elképzelései vannak a dolgokról, és ez tiszteletre méltó, még akkor is, ha valaki ezekkel egyáltalán nem is ért egyet. „Az zavar, hogy anélkül akar politikát csinálni, hogy az emberektől felhatalmazása lenne erre, és tűzzel-vassal terjeszti a világon az általa helyesnek tartott, de egyetlen választáson meg nem méretett ideológiát. Tegyék fel népszavazásra a nyílt társadalom eszméjét, vagy induljon el Soros az amerikai választásokon.” Lázár ezután elmesélte, hogy egyszer találkozott Sorossal egy roma integrációs program kapcsán, és „nagyon érdekes” beszélgetést folytattak, illetve a hallgatóság figyelmébe ajánlotta a milliárdos a közelmúltban, elsősorban a Kína jelentette veszélyt boncolgató beszédét is, amelyet szerinte „érdemes meghallgatni”. (Ezt az alábbi cikkdobozra kattintva rögtön meg is tehetik.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!