Nem lehet felhőtlenül boldog a ménesbirtokos főnökségét miniszteri íróasztalra cserélő Lázár János. Az egy éve felállt kormányba ugyan beengedte főnöke, de eleinte nem nagyon tudott mit kezdeni vele. Megkapta a Beruházási és Építési Minisztériumra keresztelt hivatalt, majd pár hónap múlva hozzácsapták a közlekedést is és átnevezték azt Építési és Közlekedési Minisztériummá, ám utóbbi terén szinte semmit nem tudott felmutatni. Legfeljebb azt, hogy Vitézy Dáviddal rendszeresen nyílt vitába keveredik, valamint azt, hogy kidolgozták a vármegyebérleti rendszert.
A MÁV régóta esedékes reformja és a Volánnal elképzelt integrációja még mindig csak a tervezésnél tart, és egyelőre a HÉV-hálózat megújítása sincs előre sorolva. Lehet, hogy ezzel függ össze, hogy április végén mindkét nagyvállalat vezetését teljesen megújította. Bár azt nem tudni, mit keres például a MÁV igazgatóságában Parragh László, az MKIK elnöke.
Lázár János rögtön az eskütétele után, amolyan válságkezelő vállalatvezetőként, szerkezeti átalakításokba fogott, ami állami cégek felszámolásával, a párhuzamosságok csökkentésével és elbocsátásokkal járt együtt. Ezzel gyakorlatilag beismerte a kormány, hogy vízfeje az elviselhetetlenségig nőtt, ideje megszüntetni ezt az állapotot.
Tavaly nyáron aztán – részben a költségvetési lyukak betömésének szándékával – elkezdtek keringetni egy listát arról, hogy melyik állami beruházást állítják le véglegesen vagy függesztik fel ismeretlen időre. Ez méretes felsorolás, amivel több mint 2100 milliárd forintot gondoltak megspórolni.
A vidékre száműzött, majd Budapestre visszaemelt Lázár János talán legfontosabb tette nem a szervezeti karcsúsítás vagy a „mitnemépítünkmeg”-lista, hanem az, hogy nekifogott a legnagyobb falatnak: az állami építési projektek, s azokon keresztül a teljes építésgazdaság átfogónak gondolt reformjához. Négy törvényt kell egybegyúrni, s most először úgy tűnik, hogy bevonták a szakmát. Elég sok javaslata volt a különféle szövetségeknek, s ezek javát beépítették a parlament elé a napokban beterjesztett törvénytervezetbe. Amely elfogadása nem kétséges, de természetesen ez is csak annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. De azért nézzük meg tüzetesen!
Elvileg átlátható és szigorúan ellenőrzött folyamatokat szeretnének, s érvényre akarják juttatni azt a nyugati világban már régen bevett szemléletet, hogy bármit is építenének, annak az egész életciklusát számításba veszik a tervezéstől a kivitelezésen át, egészen az üzemeltetésig. Ez nagy minőségi ugrás lenne, mert most nem ez a jellemző az állami projekteknél.
Az uniós követelményeknek megfelelően valódi többes ajánlatos közbeszerzések lesznek. Ez Lázár egyik közvetett utalása szerint a kormányközeli (értsd NER-es) vállalkozóktól is sokkal több erőfeszítést kíván, nem hullhat az ölükbe egy-egy megrendelés. Mindamellett tett egy gesztust is nekik: újabb rozsdaövezeteket jelöltek ki Budapesten a XI., a XIV. és a XVI. kerületben, az ezekben lévő telkeken kedvezménnyel és szinte bármit építhetnek.
Szigorú költségkontrollt várnak el mindvégig, amit folyamatosan ellenőriznek. Zöldebbnek is kell lenni, és nem csak papíron, előtérbe kell helyezni a körforgásos gazdasághoz illő környezettudatos építési módokat, energetikai megoldásokat.
Nyílt protekcionizmust is hirdetett a miniszter, ezt legutóbb egy konferencián az előretolt embere, Csepreghy Nándor miniszterhelyettes is megerősítette. Újabb milliárdokkal fogják segíteni a magyar tulajdonú alapanyaggyártókat, és közben továbbra is nyomást helyeznek az itt működő külföldi cégekre. Azt nem tudni, hogy Lázár megfogadta-e az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) azt a felvetését, hogy állami segítséggel kellene felvásárolni egyik-másik külföldi szereplőt. Néhány külföldi gyártót viszont folyamatosan sújt, hogy drasztikusan megemeltek bizonyos adójellegű terheket, miközben exporttilalom is életben van.
Egyelőre nem tudni, hogy mit lép Lázár János az építésgazdaság pénzügyi megtámogatásának az ügyében, amit az ÉVOSZ igen hangsúlyosan sürgetett. A szövetség az állami beruházásoknál szeretné megosztani az árkockázatot az állam és a cégek között, s kötelezővé tenni a felelősségbiztosítást. Ezen kívül a kereskedelmi bankokra kellene hatnia, hogy karolják fel a jó referenciájú építési vállalkozókat újabb céges hitelfajtákkal.
Szigorúbb banki hozzáállást várnak el a nem vagy késedelmesen fizető partnerekkel szemben, például engedjenek szabadabb hozzáférést a renitens nem fizetők pénzéhez, legyen kötelező egyfajta tartalékot képezniük a saját számlájukon. Itt is lehet valamiféle közvetett nyomásgyakorlás azzal, hogy a szabályozási oldalt szigorítják, például úgy, hogy az építési szerződésekbe kötelező lenne beépíteni sokkal szigorúbb pénzügyi retorziós passzusokat.
A Lázár-féle tárcának óriási a felelőssége, ugyanis ez az új építési törvény erősen kihat a magánszektorra is, a játékszabályok szigorodása megregulázhatja a beruházók egy részét. A felelősség tágabb értelemben is fennáll, hiszen az építőipar teljesítménye markáns részt képez a GDP-ben, annak tavaly kezdődött lassulása, majd szinte teljes leállása nem tarthat túl sokáig.
De a felpörgetéshez nem elég új megrendeléseket leadni, úgymond „rendet is kell tenni”, persze úgy, hogy ne túl sok érdeket sértsen a NER soraiban. Lázár János erre alkalmas lehet, van rá három éve. De nem nőhet túl a szerepén. Biztosra vehető, hogy erre figyelmeztetni fogják a Karmelitából. Ha nem lesznek látványos eredmények, könnyedén felróhatják neki és hirtelen kiderülhet, hogy még rengeteg tennivaló van a Ménesbirtoknál.
