2019. május 22. 14:52
mfor.hu

Az amerikai-kínai kereskedelmi feszültség további várható fejleményei miatt a befektetőknek egyre nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy az amerikai vállalatok mekkora kitettséggel rendelkeznek a kínai viszonylatban.

Az Apple várhatóan már rövid időn belül megszenvedi a Huawei-ellenes intézkedések miatti kínai megtorlást - az Apple bevételének kb. 20%-a származik Kínából, ez 2018-ban 52 milliárd dollár volt. De számos nagy amerikai cég jelentős kitettsége mellett egész iparágak is megéreznék a kereskedelmi háború nyomán a globális ellátási láncban keletkező zavarokat, leginkább a félvezetőgyártás, az autógyártás, a szállítás, az acélipar, a vegyipar és az elektronika.

Kínának egy különleges fegyvere is van a konfliktusban: az ázsiai ország felügyeli a világ ritkaföldfém-iparának 85%-át. A ritkaföldfémek kritikus fontosságúak az elektronikában és a hadi eszközök egyes típusainál (pl. precíziós fegyverek, GPS-berendezések). Minden bizonnyal ezzel van összefüggésben az is, hogy a ritkaföldfém-bányászattal foglalkozó ausztrál Lynas a héten bejelentette, hogy amerikai ritkaföldfém-bányászati cégekkel együtt közösen termelőüzemet létesítenek az Egyesült Államokban.

Az offshore kínai jüan (CNH) gyengülése a dollárral szemben részben ellensúlyozhatja az amerikai vámok miatti károkat, és az USD/CNH fel is ugrott 7,0000 közelébe, amelyet sokan Peking toleranciaküszöbének tartanak. Az amerikai vámemelések következtében az USD/CNH könnyen 7,0000 fölé kerülhet, és ez komoly hatással lenne a pénzpiacokra. A részvénypiacok valószínűleg eséssel reagálnának erre a fejleményre, a japán jen pedig sokat profitálna belőle. A részvények súlya a portfóliókban várhatóan változni fog, és megnőhet az opciók szerepe is a részvénypiac esetleges hirtelen mozgásainak fedezésére.

A feltörekvő piacok részvényei közel 10%-ot gyengültek az elmúlt 4 hétben, és az amerikai-kínai viszony várható alakulásának ismeretében ez a trend folytatódhat - ennek megfelelően sok befektető igyekszik most csökkenteni a feltörekvő piaci részvények súlyát a portfóliójában.

Peter Garnry, Saxo Bank

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!