2p

Van kiút az értékválságból? Megállítható az akkugyárak terjedése itthon?
Van még jövőnk az EU-ban?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjével - vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2023. október 4. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Biztatónak nevezte Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi olasz kormányfő az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) állásfoglalását, amely szerint határozottan meg van győződve az AstraZeneca/Oxford Covid-19 elleni védőoltás előnyeiről. Litvánia is felfüggesztette kedden a vakcina alkalmazását.

Macron és Draghi telefonon beszélt egymással, egyetértve azzal, hogy az EMA által kedden tett előzetes nyilatkozatok biztatóak - tudatta az olasz kormány hivatala közleményében.

"Az EMA elemzéseinek pozitív eredményei után a két vezető kész gyorsan újraindítani az AstraZeneca alkalmazását" - áll a közleményben.

Több európai ország, közöttük Franciaország és Olaszország is felfüggesztette a brit-svéd gyógyszergyár termékével való immunizálást az esetleges súlyos mellékhatások - véralvadási nehézségek, illetve vérrögképződés (trombózis) miatt.

Lettország után Litvánia is úgy döntött, hogy "elővigyázatosságból" mégis felfüggeszti az AstraZeneca alkalmazását, amíg az EMA nem teszi közzé végleges véleményét a biztonságosságáról - közölte Arunas Dulkys egészségügy-miniszter.

(forrás: astrazeneca)
(forrás: astrazeneca)

"Most hoztuk meg a döntést, mert az elmúlt pár órában három jelentést kaptunk komoly, váratlan, nem kívánatos tromboembóliás esetről olyan pacienseknél, akiket Litvániában AstraZenecával oltottak be" - mondta kedden újságíróknak Gytis Andrulionis, az gyógyszerfelületi hatóság vezetője. A hatóság szerint semmi nem utal arra, hogy maga a vakcina okozta volna a betegeknél tapasztalt vérrögképződést.

Ingrida Simonite kormányfő kedd reggel még azt mondta a közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy nem függesztik fel a vakcina felhasználását, mert az immunizálás megakadása rosszabb lenne.

Dulkys közölte: bár "személyesen bízik" a vakcinában, és kész beoltatni magát vele, az oltások ideiglenes leállítása "a legbiztosabb megoldás" a kockázatok csökkentésére.

Az EMA, amely csütörtökön teszi közzé végleges álláspontját, kedden közölte: határozott meggyőződése, hogy az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait. Kijelentette: nincs bizonyíték arra, hogy a vakcina fokozott vérrögképződéssel járna.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!