2p

Nem túl optimista várakozásait is megosztotta Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában.

A napokban megjelent statisztikai adatokkal kapcsolatban, miszerint az ipar és a turizmus is megreccsent márciusban, a miniszterelnök úgy fogalmazott: az áprilisi adatok brutálisak lesznek, még a márciusinál is rosszabbak jönnek, de a májusi adatok is rosszak lesznek. 

"Ha a jó Isten megsegít bennünket, akkor a júniusiak jobbak lehetnek már." 

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A miniszterelnök szerint ott kell megragadni a bajt, ahol azok gyökere van, ez pedig a munkahelyek elvesztése - erre keresik az orvosságot. 

Éppen ezért szerdán már az állami munkaprogramokról is tárgyaltak a kormányülésen, a közmunkások potenciális számát megduplázzák, 200 ezer közfoglalkoztatottnak is tudnak majd munkát adni. Ha azonban szükség van rá, ezt a keretet növelni tudják - tette hozzá. 

Megkezdte a hadsereg is az intenzív toborzást és az állami cégeknek is új feladatokat adta, amihez új emberekre van szükség, időleges szerződéssel tudnak alkalmazni - részletezte Orbán Viktor. 

A miniszterelnök egyébként ő a sokféle adat közül egyet figyel: azt, hogy hányan kérnek tőlük (szerk.: az államtól) segítséget. Vagyis hányan jelentkeznek munkanélküli segélyért, vagy annak lejárta után jövedelempótló támogatásért. 

A tegnapi esti számok alapján az elmúlt időszakban 163 ezer ember veszítette el a munkáját - mondta Orbán. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!