2p

A mentők szombaton  folytatták a törmelékek átkutatását Görögország legsúlyosabb vonatszerencsétlenségének helyszínén.

A keddi balesetben ötvenheten meghaltak és sokan megsérültek, miután egy személyvonat több mint 350 utassal összeütközött egy tehervonattal Lárisza városnál. A Görögország középső részén bekövetkezett katasztrófa országszerte heves indulatokat és tiltakozásokat váltott ki, sürgetve a vasút biztonsági rendszereinek és előírásainak áttekintését.

A vasúttársaságok elhanyagoltnak érzik magukat. Fotó: Depositphotos
A vasúttársaságok elhanyagoltnak érzik magukat. Fotó: Depositphotos

A kormány emberi mulasztásnak tulajdonította történteket, de a vasúti dolgozók szakszervezetei szerint a szerencsétlenség a hiányos biztonsági rendszerek és a személyzeti létszámhiány miatt elkerülhetetlen volt. A katasztrófa miatt őrizetbe vették Lárisza város állomásfőnökét.

Az Athénból az északi Szaloniki városába tartó vonat tele volt diákokkal, akik a hosszú ünnepi hétvégéről tértek haza. A rendőrség közölte, hogy a hozzátartozók által eltűntként bejelentett 56 emberből 54-et már azonosítottak a holttestet között - szinte mindegyiküket DNS-vizsgálatok alapján. Az 57. holttestet sem azonosították.

A vasutasok szakszervezete szerda óta munkabeszüntetést tart. A tiltakozók világos menetrendet követeltek a kormánytól a biztonsági eljárások felülvizsgálatára és végrehajtására.

Pénteken a tragédia miatt tüntetők a rendőrökkel is összecsaptak. Előzőleg mintegy kétezer diák végigvonult a fővároson, Athénon, és egyperces néma csendjük idejére a parlament előtt is elzárta az utat. A diákok Láriszában és Szalonikiben is tüntettek.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!