2p

És egy-másfél évnyi alkotmányozást jelentett be. Tehát alaposan átdolgozhatják azt, amit a miniszterelnök korábban gránitszilárdságúnak nevezett.

Masszívnak és földrengésbiztosnak nevezte Orbán Viktor a jövő évi büdzsé tervezetét a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök szerint a biztonságos növekedés költségvetését állították össze. A tervezett 1,8 százalékos hiányról szólva jelezte: a működést tekintve nullás a büdzsé, vagyis annyit költenek az ország működésére, amennyit előállítanak, a hiány "a jövőbe történő beruházásokból van".

Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, könnyen lehet, hogy a következő évek gazdasági válságban fognak telni, de azt szeretné, hogy ha így lesz, akkor se legyenek megszorítások, amihez pedig fegyelmezett gazdálkodás kell. A világgazdaság válsága abból adódhat - magyarázta -, hogy a nemzetközi pénzpiacon felvehető hitelek kamata nőni fog, ráadásul az uniós tagállamok, különösen az eurózónához tartozók, költségvetése alapján azt látni, magasabb az eladósodottság, mint a 2008-as válság idején. Emellett kereskedelmi háború bontakozik ki a világban - jegyezte meg a kormányfő.



Szavai szerint "vihar még nincs", de "felhők vannak az égen, és ha ezek szerencsétlen módon rendeződnek el, abból lehet válság". Ilyenkor megfontoltan kell költségvetést alkotni, ezért a kormány jelentősen megnövelte az országvédelmi tartalékot - tette hozzá. Kijelentette ugyanakkor, hogy mindez nem téríti el a kabinetet a céljaitól: így továbbra is védik a biztonságot, folytatódik a növekedés és a munkanélküliség csökkenése, valamint továbbra is támogatni fogják a gyermeket nevelő családokat.

Orbán Viktor végül elmondta, hogy egy nagyobb terjedelmű alkotmánymódosítás is terveznek.

Várhatóan szeptemberben megindítanak egy egy-másfél éves alkotmányrevíziót,

amelynek során áttekintik, mi az, ami bevált, illetve beválhatott volna, mi az, amit az alaptörvény szabályozott, de nem igazodott hozzá az alacsonyabb jogszabályok világa, és hol maradtak esetleg olyan szabályozási rések, amelyeket új alkotmányos szöveggel kell áthidalni, kitölteni - közölte a kormányfő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!