3p

Ennek biztos semmi köze ahhoz, hogy vasárnap Puskás-FTC meccset rendeznek.

Újra látogathatják a stadionokat a szurkolók, fogadhatnak nézőket a szabadtéri kulturális intézmények. Egy tegnap megjelent kormányrendelet ugyanis látogathatóvá teszi a szabadtéri rendezvényeket, bizonyos megkötésekkel.

A Puskás Akadémia lelátói sem tátonganak majd üresen
A Puskás Akadémia lelátói sem tátonganak majd üresen

Szabadtéri rendezvénynek a négy fallal körülvett, fedett helyen kívül zajló rendezvényeket definiálja a jogszabály. Így a stadionok, nyitott uszodák, szabadtéri színpadok, mozik befértek a jogszabály hatálya alá. Sőt, a sátorban tartott cirkuszi előadás is.

Arra azonban ügyelni kell, hogy a nézők megfelelő távolságban legyenek egymástól, és az előadás alatt - különösen a szönetekben is betartsák az óvintézkedéseket, például a másfél méteres távolságtartást. Ennek értelmében ahol ülőhelyek vannak, ott csak minden negyedik székre szabad nézőt ültetni - de a páholyokat mentesíti e feltétel alól a rendelet - valamint közvetlenül egymás mögé sem lehet látogatót ültetni.

A rendező feladata, hogy eltávolítsa a helyszínről azokat, akik megszegik ezeket a szabályokat.

Az alábbi rendezvények esetében fogadhatnak nézőt mától a szervezők:

  • sportrendezvény
  • színházi előadás
  • mozi
  • cirkusz
  • a muzeális intézményen kívül rendezett képzőművészeti kiállítás
  • az irodalmi és könyvszakmai rendezvény
  • a közgyűjtemény, közművelődési intézmény, illetve közösségi színtér által szervezett rendezvény

A nemzeti park igazgatóságok által fenntartott szabadtéri bemutató létesítményeket is fel lehet keresni.

Továbbra sem engedik meg viszont a zenés, táncos rendezvények - koncertek, fesztiválok - látogatását, ahová nem kell ülőhelyet váltani.

Mivel a rendelet a mai naptól hatályba lép, már a ma esti előadásokra is mehetnének az érdeklődők, bár kérdés, hogy a szervezők felkészültek-e az nézők fogadására. A nézőtér átalakítása biztos időt vesz igénybe. De például a magyar első osztályú labdarúgó bajnokság hétvégi fordulóját már a szurkolók előtt rendezhetik meg. Vasárnap például Puskás Akadémia FC-Ferencváros meccs lesz, amelyen ha a telt ház nem is, de a szezon csúcs nézőszáma garantált - és Orbán Viktor kormányfő felbukkanására is számítani lehet.

Mfor-vélemény

A kormány eddig azon az állásponton volt, hogy augusztus közepéig semmilyen tömegrendezvényt nem lehet megtartani, sem 500 fő felett, sem 500 fő alatt. Ehhez képest a tegnapi intézkedés jelentős könnyítésnek számít. Egyben annak a jele, hogy a kormány - ahogy ebben a videós elemzésünkben tárgyaltuk - igyekszik minden akadályt elhárítani a nyár indulására, amelyek a gazdaság újraindulását nehezíthetik meg.

Egy másik, szintén tegnap megjelent rendelet pedig a fővárosi korlátozások - szerdán már beharangozott - lazításáról szól, amely értelmében a vendéglátóhelyek belső tereiben is helyet foglalhatnak a vendégek, valamint a játszóterek is kinyitnak.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!