3p

A friss adatok szerint hivatalosan már 112 290-en veszítették el állásukat a koronavírus-járvány kitörése óta Magyarországon. A valós adat azonban ennél is magasabb lehet.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat hétfőn délelőtt közzétett jelentése szerint Magyarországon júniusban újabb 13 ezer ember veszítette el az állását és kérte álláskeresőként való regisztrációját a munkaügyi hivataloknál. Ezzel 376 290-en lettek a regisztráltak,

a koronavírus-járvány megjelenése óta pedig már 112 290-en veszítették el az állásukat hivatalosan.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Ez az adat azonban csalóka, a valóság ennél jóval magasabb is lehet, hiszen többen lehetnek olyanok, akik bizonyos okok miatt nem jelentkeztek a hivataloknál. Vagy azért mert nem felelnek meg a nyilvántartásba vétel feltételeinek (például nem rendelkeznek a szükséges időtartamú biztosítotti jogviszonnyal, és nem lennének jogosultak álláskeresési járadékra), vagy azért, mert a piaci nehézségeket tekintve átmenetileg felhagytak az álláskereséssel.

Mindenesetre a júniusra közölt 376 290 fős regisztrált álláskeresői létszám több mint hároméves csúcsnak felel meg, legutóbb ennél több álláskereső 2017 márciusában volt Magyarországon.

Nem lanyhulnak a csoportos leépítések

A friss adatok szerint a májusinál is kicsivel több dolgozó volt érintett csoportos létszámleépítésben. Az egy hónappal ezelőtt 2262 fő után a hatodik hónapban 2307 alkalmazottól váltak meg a cégek ilyen formában. Az NFSZ jelentése szerint azonban már nem a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak leginkább kitett ágazatokban történtek leépítések, hanem egyéb területeken. A leépítések elsősorban

  • a mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása,
  • a közúti áruszállítás,
  • az alumíniumgyártás,
  • a számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység,
  • az egyéb műanyag termék gyártása,
  • a közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása,
  • valamint a táskafélék, szíjazat gyártása ágazatokat érintették főleg.

Területi megoszlást nézve

  • főként Budapesten,
  • Veszprém,
  • Pest,
  • Békés
  • és Tolna megyében volt nagyobb számú leépítés.

Egyre több az új munkahely

Miközben az álláskeresők számának növekedése is lassabb tempóra kapcsolt júniusban, pozitív fejleményként értékelhető az új munkahelyek számának alakulása is. Júniusban összesen több mint 35 ezer új álláslehetőség nyílt meg, ami majdnem a duplája az előző havinak, sőt, még az előző évi júniusi szintet is meghaladja. Akkor alig több mint 30 ezer új pozíció nyílt meg az álláskeresők számára.

Olyanra, hogy az előző évinél kedvezőbb adatot közöljön az NFSZ, idén még nem volt példa, tehát mindenképp optimizmusra ad okot a mostani fejlemény. Ezek szerint a munkaerőpiac egyre jobban kezd magára találni a járvány okozta hirtelen sokk után.

Az új munkahelyek közül mintegy 23,5 ezer államilag támogatott állás, vagyis zömében valamilyen közfoglalkoztatási programra vonatkozó lehetőség, 11 461 pedig támogatás nélkül, a piac valós igényei alapján jött létre. Ez a szám jóval meghaladja az áprilisi 6007-et és a májusi 8831-et is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!