2p

Sokan kényszerből váltottak, de most már nő azon vállalatok száma is, akik alkalmazottak felvétele helyett inkább hozzájuk fordulnak egy-egy projektnél.

Az IT után a marketing és a reklám területén dolgozik a legtöbb szabadúszó, számukat a járvány csak emelte - írta a Világgazdaság a keddi számában.

A lapnak Bittera Réka, a szabadúszóplatformot működtető Briefly társalapítója és ügyvezetője elmondta: vannak, akik elvesztették az állásukat és kényszerből vállalnak ebben a formában munkát, mások az új lehetőségek és a kötetlenség miatt választották a szabadúszást, és nem akarnak visszamenni a korábbi irodákba, illetve másodállásként vállalnak projekteket.

A szakember tájékoztatása szerint nagy változás a szabadúszópiacon, hogy másfél éve még szinte egyáltalán nem kerestek szabadúszó projektmenedzsereket, ma annál inkább. De van kereslet közösségimédia-menedzserre, továbbá szakemberekre kreatív területeken és a tartalomgyártás terén, legyen szó grafikusról vagy szövegíróról.

Szakmai becslések szerint Magyarországon nagyjából százezren dolgozhatnak szabadúszóként, vagyis a foglalkoztatottak 2,5 százalékát teszik ki. Arányuk 8,8 százalékos a felsőfokú végzettségűek körében. Számuk a következő években jelentősen bővülhet a jelenlegi tendenciákból következően, és egyre több vállalat bízhatja meg őket egy-egy munkával alkalmazottak felvétele helyett - olvasható a Világgazdaság cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!