Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Baka F. Zoltán Baka F. Zoltán

Egy parlamenti módosító kivenné az országos tervből a nyomvonalat.

Szeptember elején még arról cikkezett a sajtó, hogy hamarosan továbbépülhet az M0-ás nyugati szakasza, 2020-tól kezdődhetnek meg a munkálatok az M0-M1 csomópontja és a 10-es számú főút közötti szakaszon. A parlament előtt lévő, a területrendezésről szóló törvényjavaslat is úgy tünteti fel ezt a szakaszt az Ország Szerkezeti Tervében (Terv), mint amelyre idővel sor kerül, a távlati gyorsforgalmi utak között.

Egy parlamenti bizottsági módosító azonban felülírná ezt a rendelkezést. A törvényalkotási bizottság módosítója kiveszi a Budaörs-Budakeszi-Nagykovácsi- Budapest (II. kerület) közötti szakaszt a törvényből. Arra hivatkozva tennék ezt, hogy "nem történt meg ennek a szakasznak a részletes szakági tervezése". ezért a nyomvonalat törölni kell az Ország Szerkezeti Tervéről.

Kikerül a tervből a szakasz
Kikerül a tervből a szakasz

Szeptemberben a Magyar Idők számolt be arról, hogy a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. kiválasztotta a tervezőket az említett szakasz megvalósítási tanulmány elkészítésére. A győztes konzorcium 396 millió forintért vállalta a munkát.

A tervek szerint az M0-ás nyugati szakaszában 20 kilométer hosszú, kétszer két sávos, beton pályaszerkezetű autóút épül, amely a Győr felé vezető M1-es autópályát köti össze a pilisi települések felé vezető 10-es úttal. Komoly költségeket helyezett kilátásba a lap, tekintettel arra, hogy a budai hegyek között számos helyen alagútba kell futtatni az utat, illetve viaduktokra is szükség van.

A jelek szerint ez a projekt csúszik, a Terv része marad ugyanakkor a további szakasz, amely északi irányban halad a Solymár-Pilisborosjenő-Üröm-Budapest (III.kerület)-Budakalász (11-es számú főút) nyomvonalon, 7 kilométer hosszan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.