4p

Az ingatlan.com és a money.hu megvizsgálta, hogy jelenleg milyen lehetőségeik vannak az aktuális átlagos négyzetméterárak mellett azoknak a 20-29 éves fiataloknak, akik garzonlakást szeretnének venni.

“A legkisebb alapterületű lakások kiemelten népszerűek az első lakásvásárlást tervező fiatalok körében. A garzonok tipikusan a legolcsóbb ingatlanok annak ellenére, hogy az átlagos négyzetméteráruk az adott település vagy kerület átlagainál magasabb” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: A budapesti kerületekre és a vármegyeszékhelyekre jellemző átlagos négyzetméterárakban jelentősek az eltérések. A fővárosi kínálati piacon a 40 négyzetméternél kisebb lakások átlagos négyzetméterára 751 ezer forint és 1,6 millió forint között szóródik. Budapesten egy 35 négyzetméteres garzonlakás átlagosan 35,8 millió forintba kerül.
 
A legolcsóbb kerületekben - a IV.-ben, a XVII.-ben, a XX.-ban, a XXI.-ben - egy 35 négyzetméteres eladó lakás ára 25,3-30,4 millió forint között mozog. A legnagyobb garzonlakás-kínálattal rendelkező városrészek közé tartozó VII., VIII. és XIII. kerületekben 34,1-39-2 milliós átlagos összeggel lehet számolni. A vármegyeszékhelyek kínálatát nézve Győr számít a legdrágábbnak, ott egy 35 négyzetméteres lakásért majdnem 34 millió forintot kérnek az eladók. Debrecenben átlagosan 30,5 millióért, Veszprémben pedig 30,2 millióért keresnek új gazdát a kis lakások. A másik végletet Salgótarján, Békéscsaba és Miskolc képviseli, ezekben a nagyvárosokban ugyanis már 10,4-18 millió forint is elegendő lehet egy garzonra.

Mire elég a fizetés? Fotó: MTI
Mire elég a fizetés? Fotó: MTI

324 ezerből mekkora lakáshitelt lehet törleszteni?

Korponai Levente, a money.hu vezetője elmondta, hogy a legfrissebb országos KSH-adatok szerint a 20-29 évesek havi átlagos nettó fizetése az idei első félévben közel 324 ezer forint volt. Ekkora összegű jövedelemnek az érvényben lévő szabályok szerint maximum az 50 százalékát lehet hiteltörlesztésre fordítani, ha a kölcsön kamata legalább 10 évre vagy annál hosszabb időre rögzítve van. “Tehát akár 162 ezer forintot is törleszthetne a fiatal lakáshiteles, de ennél azért érdemes óvatosabbnak lenni és a jövedelemnek legfeljebb csak a 30-40 százalékát törlesztésre fordítani. Mindez pedig az érintett korosztály átlagfizetését nézve 97-130 ezer forint hitelre fordítható összeget jelentene havonta” - fogalmazott Korponai Levente.
 
Ez a törlesztőrészlet egy 11-16 millió forintos, 20 éves futamidejű - minimum 10 évig rögzített kamatozású - lakáshitelre lehet elegendő, ha a legkedvezőbb konstrukciókat nézzük, és persze a megfelelő saját erő is megvan a vásárláshoz. A szakemberek kiemelték ugyanakkor, hogy a mostani lakáspiacon még jelentős a vevőjelöltek alkupozíciója, ezzel pedig mérsékelhető a tényleges vételár, ezáltal akár a saját erő mértéke vagy éppen a hitelösszeg.

Ennyit kell letenni az asztalra

A money.hu szakértői szerint a nettó fizetéseknél figyelembe kell venni, hogy a 324 ezres átlagtól eltérhetnek a különböző országrészekre jellemző bérek, amelyek a lakásárakhoz hasonlóan befolyásolják a finanszírozáshoz végzett számításokat is. Országszerte viszont a bankok által elvárt minimális önerő aránya mindenhol ugyanakkora. A hitelfelvételhez minimum az ingatlan 20 százalékának megfelelő összeget önerő formájában le kell tenni a bankok asztalára.
 
Ez Budapesten átlagosan több mint 7 millió forintot jelent, de Győrben és Debrecenben is átlagosan legalább 6,8-6,1 millió forintos megtakarítással kell rendelkezni az első lakásukat vásárló fiataloknak. A legolcsóbb vármegyeszékhelyen, Salgótarjánban a legkisebb a minimális önerő összege, ami átlagosan 2 millió forintot tesz ki. Korponai Levente hozzátette, hogy a jelenlegi bizonytalanabb gazdasági környezetben a bankok sokszor előnyben részesítik a magasabb önerő vállalását egy hiteligénylés során a jogszabályban előírt minimális 20 százalék helyett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!