2p

A KSH friss adatai szerint 2021 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 440 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ezt azonban reálértékben majdnem lefelezte az infláció.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 9,0 százalékkal, a költségvetésben, az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben, ezt jelentősen meghaladóan – 12,7 százalékkal – nőttek. 

Idén áprilisban a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 293 000, a kedvezményeket is figyelembe véve 301 800 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,1 százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 9,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Orvosok, bírák, ügyészek, bölcsődei dolgozók béremelése dobta meg az összesített adatot

Az év első 4 hónapját tekintve a bruttó átlagkereset 425 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 436 100 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 282 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 291 200 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 9,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. 

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 439 900, a költségvetésben 397 200, a nonprofit szektorban 371 700 forintot ért el, ami 8,7, 12,6, illetve 8,7 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag növekedését.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (764 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (252 400 forint).

A reálkereset 5,8 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 3,6 százalékos növekedése mellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!