10p

2022 negyedik negyedévében 6,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene, az előző negyedévi 5,2 százalékos növekedés után, míg 5,5 százalékkal mérséklődött az előző negyedévihez képest szezonálisan kiigazítva. Az alábbiakban Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzőjének elemzését közöljük.  

A beruházások volumenének csökkenését a költségvetés, a háztartások és a vállalkozások egyaránt csökkenő beruházási aktivitása okozta. A meghatározó súlyú feldolgozóipari beruházások továbbra is erőteljes bővülése némileg ellensúlyozta a beruházások visszaesését. 2022-ben összességében 1 százalékkal bővült a beruházások volumene, míg idén 5-6 százalékos visszaesésre számítunk.

A beruházásokon belül a teljesítményérték közel kétharmadát képviselő építési beruházásoké 6,6 százalékkal, a közel egyharmadát kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,5 százalékkal csökkent. A gépberuházásokon belül az importált gépek volumene, valamint a belföldi gyártású gépeké egyaránt mérséklődött. A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 2,7 százalékkal csökkent. A beruházások 12 százalékát realizáló költségvetési szerveknél ugyanakkor a fejlesztések jelentősen, 28,4 százalékkal csökkentek, többek között az uniós forrásból finanszírozott projektek visszaesése miatt. A 2015. évi átlaghoz képest 54,3 százalékkal bővültek, 2010-hez képest pedig 90,4 százalékkal nőttek – azaz közel megduplázódtak – a beruházások.

Az egyes nemzetgazdasági ágakban eltérő folyamatok játszódtak le a beruházások tárgyidőszaki alakulását tekintve. A járvány negatív gazdasági hatásait – más intézkedések mellett – a kormány a vállalatok beruházásainak igen nagyvolumenű közvetlen támogatásával, a jegybankkal és állami bankok támogatásával alacsony kamatozású hitelekkel és garanciaprogramokkal sikeresen ellensúlyozta, aminek hatásai határozottan jelentkeztek 2022 közepéig.

Az emelkedő kamatok, a geopolitikai feszültségek miatt növekvő bizonytalanság és kockázatok, valamint korábbiaknál jóval magasabb energiaárak és beruházási költségek elbizonytalaníthatják a vállalatokat a beruházásoktól, azonban az energiahatékonysági beruházások, a hatékonyság és termelékenység növelési kényszer továbbra is erős motiváció maradhat, az emelkedő kamatok negatív hatását pedig a kkv-k és más vállalkozások számára elérhető kedvezményes hitelkonstrukciók, a soha nem látott nagyságú működő tőke beáramlás, valamint GINOP pályázatok ellensúlyozhatják. Az emelkedő kamatok és a lakásépítési költségek, lakásárak meredek emelkedése, a vásárlóerő csökkenése a háztartások beruházásait fékezheti a következő időszakban, amit azonban az energetikai korszerűsítési kereslet megugrása valamelyest ellensúlyozhat. A beruházásokat az állami beruházások jelentős visszavágása is fékezi.  

A feldolgozóipari beruházásokat a rekordszintű működő tőke beáramlás is támogatja. A lakossági beruházásokat az 5 százalékos kedvezményes újlakás áfa határidejének meghosszabbítása mellett számos családtámogatási és a bürokráciát és egyéb költségeket csökkentő programjai, valamint a lakásfelújítási támogatások is élénkítették átmenetileg, azonban nagyobb mértékű visszaesés várható. Az állami beruházások bejelentett csökkentése már tükröződik az adatokban, azonban a már korábban eldöntött az állami infrastrukturális – döntően vasúti- beruházások, valamint az uniós források által támogatott beruházások idén még megvalósulhatnak. Továbbra is fennmaradtak a bizonytalanságok az uniós helyreállítási alap elérhetőségével kapcsolatban, ami soha nem látott többletforrást biztosíthatna – az utóbbi késlekedését a költségvetés egyelőre megelőlegezi, azonban a pénzforgalmi egyenlegben jelentős hiányt okoz.

A nemzetgazdasági beruházások 30 százalékát megvalósító feldolgozóipar fejlesztései 12,7 százalékkal bővültek, köszönhetően elsősorban a meghatározó súlyú villamosgép-gyártás (akkumulátor) területén a korábbi időszakokban elkezdett nagyszabású projekteknek, de a növekedésben szerepet játszott a járműgyártás beruházásainak újbóli élénkülése is. Bővülést mutattak a gumi-, műanyag-, építőanyag-, elektronikai ipar, valamint gyógyszergyártás területein is. A villamos berendezés gyártása területén az elektromos autók akkumulátorgyártásához kapcsolódóan óriási volumenű fejlesztések zajlanak, tekintve az alág termékei iránti erős nemzetközi keresletet, ami a következő években még érdemben fokozódhat az egyre szigorodó követelmények miatt.

Ezen a területen a CATL Deberecenben 2900 milliárd, az SK Innivation Iváncsán 680 milliárd forintos, az LG Chem és a Toray közösen 267 milliárd forintos (Nyergesújfalu) beruházást jelentett be a Samsung SDI 390 milliárd (Göd), a W-Scope (szeparátorgyártás) 290, milliárd (Nyíregyháza), az EcoPro  (katódgyártás) 264 milliárd (Debrecen), az SK Innovation 239 milliárd (Komárom), a Toray 127 milliárd forint (Nyergesújfalu) értékű beruházásainak korábbi bejelentései után. Kedvező, hogy a BMW 2 milliárd euróra növelte a debreceni gyárának beruházási összegét, valamint a Mercedes újabb 400, az Audi pedig 120 milliárd forint volumenű beruházást jelentett be.

Tavaly soha nem látott volumenű működő tőke beruházást jelentettek be, ami meghaladta a 4900 milliárd forintot az előző évi rekordmértékű, 2000 milliárd forintot meghaladó (5,9 milliárd euró) működő tőke beruházást követően, így a három évvel ezelőtt bejelentett, 5,7 milliárd eurónyi (1700 milliárd forint) új beruházásokkal együtt folytatódhat a feldolgozóipari beruházások szignifikáns bővülése, amelyek közül már meghatározóvá vált a távol-keleti, azon belül is elsősorban a dél-koreai és kínai tőke, emellett számottevő beruházásokat jelentettek be japán és indiai vállalatok is. A CATL beruházása önmagában meghaladja az uniós helyreállítási alap hazánknak ígért vissza nem térítendő forrásainak összegét.

A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül az ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 2,8 százalékkal mérséklődött, részben a bázisidőszaki élénk irodaház építési projektek kifutása miatt. A bérbeadást is szolgáló üzleti létesítmények területén (pl. kereskedelmi egységek, irodák, raktárak) továbbra is élénk beruházási kereslet látható. Az elmúlt években elindult az irodaátadási hullám a következő években is folytatódhat, mivel további több  százezer négyzetméternyi iroda van fejlesztés és kivitelezés alatt, ugyanakkor az üresedési ráta az irodaházaknál történelmi mélypontról, 6 százalék közeléből 9 százalék fölé emelkedett, a raktározás területén pedig 2 százalék alá süllyedt, így ez az ágazat továbbra is kiemelkedően teljesíthet, amit alátámasztanak számos újabb raktárépítési bejelentések.

A szállítás, raktározás beruházásainak volumene 20 százalékkal csökkent az előző évi magas bázishoz képest, a kedvezőtlen teljesítmény mögött elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése állt. Noha az állami beruházási kiadások csökkentése miatt több, korábban tervezett nagyberuházás is elmarad, a következő években többezer milliárd forintnyi forrás jut közúti és vasúti fejlesztésekre, így ezen a területen folytatódhatnak a fejlesztések, bár a korábbitól elmaradó mértékben.

A kereskedelem, gépjárműjavítás beruházási teljesítménye 13,1 százalékkal csökkent az előző évi magas bázishoz képest. A megugró online és csomagküldő kiskereskedelem további jelentős raktár és logisztikai, kiszállítási beruházásokat generálhat. A kiskereskedelem fejlesztéseit ugyanakkor visszavetheti az extraprofit adó, az árkorlátozások által érintett termékeken elszenvedett veszteség, a költségek, főleg az energiaköltségek meredek elszállása, ez utóbbi azonban igen jelentős keresletet is támaszthat az energetikai korszerűsítési fejlesztések iránt.

A mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat beruházásai a tárgynegyedévben 8,1 százalékkal csökkentek, amihez a magas bázis és a kiemelkedő első féléves teljesítmény mellett hozzájárult az állattenyésztéssel, illetve a növénytermesztéssel foglalkozó nagyobb létszámú vállalatok fejlesztési ráfordításainak mérséklése is. A mezőgazdaságra is jellemző és várhatóan egyre kritikusabb munkaerőhiány miatt ugyanakkor a precíziós gazdálkodásra való áttérés számottevő beruházási igényt generálhat, míg az egyre szárazabb és kiszámíthatatlanabb időjárás miatt érdemben növelni kellene az öntözési fejlesztéseket. A mezőgazdasági fejlesztéseket a soha nem látott pályázati, vidékfejlesztési támogatások is élénkíthetik.

Az államhoz kötődő beruházások közül a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás területén 17,4 százalékkal csökkentek a beruházások. A művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ágazatban elsősorban a versenysporttal kapcsolatos beruházások magasa bázisa miatt 37,7 százalékkal csökkentek a beruházások. A humán egészségügyi, szociális ellátásban 43,5 százalékkal, az oktatásban 23,8 százalékkal csökkent a beruházások volumene. Az oktatási beruházásokat érdemben növelheti az uniós forrásból a felsőoktatásra szánt 1500 milliárd forintos fejlesztési terv. A víz- és hulladékgazdálkodás területén 8,2 százalékkal csökkentek a beruházások.

Az információ, kommunikáció beruházásiteljesítmény-értékének volumene 9,1 százalékkal csökkent az előző évi magas bázishoz képest, ugyanakkor a digitális hálózatépítésekkel (5G), mobiltelefonos szolgáltatásokkal és kábelhálózat építésekkel kapcsolatos fejlesztések miatt további növekedés várható.

A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban az előző években látott élénk szálláshely felújításokat követően 17,1 százalékkal csökkentek a beruházások. Noha a járvány miatt visszaeső turizmus lefékezte a jelentős volumenű tervezett és folyamatban levő beruházásokat (csak Budapesten hozzávetőleg 50 szállodafejlesztés volt folyamatban, illetve tervezés alatt), egyes szállodaláncok a visszaesést felújításokra használták ki, amihez óriási állami támogatásokat is igénybe vehettek. A járvány több hullámának lefutása után érezhetően emelkedett a bizalom a szektorban, azonban az energiaárak elszállása, valamint az akut a munkaerőhiány fokozódása elbizonytalaníthatja a az ágazati szereplőket. Szintén jelentős forrásokat biztosított a panziók felújítására Kisfaludy-program.

Kismértékben, 1,8 százalékkal nőttek az energetikai beruházások az egy évvel ezelőttihez képest. A jelentős számú naperőmű pályázat, a mátrai erőmű újranyitása és a paksi beruházások hatására a következő években érdemi növekedés várható, amihez a szükséges jelentős mértékű hálózatfejlesztések is hozzájárulhatnak. A bányászat, kőfejtés beruházásai a 81 százalékkal ugrottak, a hazai földgáz, olaj, geotermikus energia kitermelés fokozása érdemben növelheti az ágazat fejlesztéseit. A pénzügyi, biztosítási tevékenység fejlesztései a viszonylag alacsony bázis miatt 13,6 százalékkal emelkedtek. Az építőipari ágazat beruházásai 13,8 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbi viszonylag erősebb bázis után, a bizonytalanabbá váló kilátások miatt némileg lassulhatnak a fejlesztések, amit a termelékenység növelési kényszer és további állami támogatások ellensúlyozhatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!